Disztrukt

Éljen a rombolás nagy mókája, seperjünk, tisztogassunk!


Nihil vagyok. Izmusokba temetkezem, szürreál gondolkodom, dadaistává forgácsolom és a futurizmusommal vágom képen magam.



Muse: Resistance album

want to reconcile the violence in your heart
I want to recognise your beauty's not just a mask
I want to exorcise the demons from your past
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart

You trick your lovers
That you're wicked and divine
You may be a sinner
But your innocence is mine

Please me
Show me how it's done
Tease me
You are the one

(a színezett szöveg egy elferdített dadaista jelmondat. a Muse jó is és ide is illik. kicsit.)

Még igen.

Szeretem a harci dühöt, mert oly ritkán jő, s gyűlölöm, mert még ritkábban tudom kitölteni. (mint tömény méregoldatot átlátszó üvegpohárba.)


Megértem és átéltem az előző napokat, egész pozitívan. (Még nem az igazi.) -Rövid helyzetkép most ez-
Szédülettel, szép mosollyal, hazudott glóriával, játszott jósággal. (Mint körhinta egy centrifuga belsejében.)
Amikor komolynak mutatkozom játszani, hazudni, megcsalva érzem magam, egy részem.
A változás újszerűsége.
Mert teljesen sosem változunk.
A hirtelenség magával ragadása. Míg nem mozdulok.

Mint kődarab az örvényszabdalta tenger fenekén.

Idolz

Mindenkinek vannak példaképei, vagy voltak, vagy szeretnék hogy legyenek. Vagy mindkettő.
Gondoltam, míg üresjáratban vagyok Herr Mann Mario és a varázsló kisidegtépésének szünetében (amennyit eddig olvastam belőle se nem lefoglaló, se nem izgalmas) és rázom a fejemet Foo Fighters-re Incubusra meg egy Placebora, addig megejtem ide a saját példaképeim listáját.
Indokolva.:)

Nos, a dobogó.

Az első helyet John 'Hannibal' Smith foglalja el, a méltán híres The A-Team parancsnoka.
Vietnámi veterán, folyton szivarozik, jók a szövegei, kiválóan kezeli a fegyvereket. Igazi példakép, a number one, akivel bármikor lepacsiznék. Agresszív, megfontolt, számító és amolyan világverő klasszis. Mindenkori vigyora felejthetetlen.
Kedvenc mondata, amit minden epizód végén elsüt: "Imádom ha egy terv összejön!"
...és mindig összejön.










Ő a The A-Team-mel kompatibilis, ami anno Szupercsapatként futott a tv-ben. Kiskoromban szinte az összeset láttam. (Na meg, a poénok felét nem értettem)





















A második hely MacGyver-é, a mindig "többet ésszel mint erővel" titkos ügynöké, aki képes akármilyen lehetetlen helyzetből egy kis tudományos-mechanikus-értelmi bravúrral meglógni a gonosz mellékszereplők elől. Nyugodt, találékony, svájci bicskájával és némi ragasztószalaggal akár egy komplett agyműtétet is képes lenne megoldani, ha a szükség úgy hozná. Nem használ fegyvereket, bár egyszer kalával (AK-47) leosztott néhány arcot, de akkor még ez a pacifista morálja nem volt meg. Fiatalkoromban néztem ezt is, sajnálom hogy ma már nem vetítik. A legjobban az univerzalitása fogott meg, amivel a problémákat oldja meg.
A séró iránt már van némi fenntartásom, de az mellékes.
Kedvenc mondata:"Mindent tudok erről az anyagról! Remélem, hogy ez működni fog!" és működik.

















A harmadik hely Rambo-t illeti. Nem azt a Rambot aki végiggyilkolja az egész vietnámi dzsungelt, hanem azt a Rambot akit David Morell írt le a "Rambo" című könyvben.
Röviden: Rambo visszatér a háborúból, asszimilálódni akar, de mint egy igazi lázadó nem sikerül neki, de ez nem igazán rajta múlik. a helyi seriff kiszúrja, majd körülbelül a város fél rendfenntartó állományát likvidálja főhősünk, pusztán azért, mert a seriff kötözködött vele. (Le akarta csukni az arca miatt.) Nem igazi vérfürdő, erdőben hajkurászós, nem világirodalom remeke, de élvezetes. Megtudhatjuk, hogy Rambo eredetileg ki is, mi is, és a volt felettese elmeséli nekünk a profi-amatőr játszma értelmét, hogy miért tudja egy sablonhelyzetben legyőzni az amatőr a profit. (Mert a profi tervre készül, azzal számol, míg az amatőrnek nincs terve, így a véletlenszerűség irányítja. Erre a profi nem tud felkészülni.)
A végén a seriff meghal, majd Rambo is. Szép halál egy ilyen életút után.

Rambo kitartó, merész, erős, becsületes és logikus. Az a karakter, akinek az ember gondolkodás nélkül megadná magát, ha a kertjében találkozna vele. Akit ha a cimborája lenne, folyton vacsorára hívna.

XI

"Fiatal koromban hanyatt fekve bámultam a plafont. Órákon át.
Gyerek koromban, az ágyon hasalva a szőnyeg mintáit."

Idézet, magamtól, a Poste Restante-ből.

Ezt a verset záróéneknek szántam, egy soha meg nem írt drámához.

Elbukott már sok király,
és hátráltak a seregek,
Volt idő, mikor a remény is elveszett.
Napnyugta 's hold-kelte
Látta megfutásunk,
Holdtölte és napkelte,
sírta pusztulásunk.

*

Szintén a drámához:

Túl vén vagy, hogy a levegőt kaszáld,
Hív az utolsó csata,
Mikor meghátrál minden barát,,
Te légy az, ki alább sosem adja.

*

Végül Dianának reményteljesen:

Előbújt rejtekéből a nap,
A felhők sötét hada szétfutott,
Tartsd még a fényed drága,
Míg le nem nyugszik napom.

X

Két négysoros szintén 2007 novemberéből.

Ne csak a szemednek higgy,
A vigyor mögött vicsor lapít,
Hegytetőn fekete farkas vonyít,
Ős idők üvöltésével újra hív.

*

Kígyót melengettetek a kebleteken,
Mint a farkas bárány bőrbe bújva,
Csodálta szent hírű csorda,
Ámító mérgével mind elnémította.

Ez utóbbit egy hirtelen ötlet vezérelte, miszerint egy részben eleget teszek apám egyik ötletének: egyházi iskolába iratkozom. Csavar, hogy reformátusba akartam, ő pedig katolikus.
Aztán nem tettem meg. Több indokból is.

IX

Vándor

Vándor valák
Ősszel köd, télen hó a subám,
Holdfény adja rám köpenyem
'S az éj hű paripám.

Őrzője vagyok a mezőknek,
Földnek és az agg erdőknek.
Utam ott vezet, hol patak csobog,
Terítik rám égkeszkenőjük, a csillagok.

Birodalmamnak határai nincsenek,
Igaz embernek haragomtól nem kell tartania,
Otthon vagyok, bárhol e világban,
és tarisznyámban ott lapul az irónia.

2007 november

Túlszárnyani magam.

Ihletem van, úgy érzem. Versbe kezdtem, rapszódia-szerűbe, Vérketrec címmel.
Amint kész, másolom.

Addig némi helyzetkép, videóban.

VIII

A szeretet útvesztője

Oly sokat jártam már e bús földön,
Ismerem minden kövét.
Bolyongtam éjjeleken és kalapom volt a köd,
Kóstoltam e föld minden bágyasztó füvét.

Oly sokáig vártam,
Hogy elmondjam ezer év is kevés.
Nem találok gyöngyöt a magányban,
Ha volna ki fogná a kezem, nem is keresném.

Oly sokat láttam,
Nem is akarok többet,
Arcod idézhetném ha a fájdalom nem rántana vissza,
Karommal száz és száz dolgot tehetnék,
Ha tekintetem volna tiszta.

Bolyongtam és bolyongok,
Hold volt kalapom és kabátom a köd,
Megtalálsz-e az árnyak között?
Ha én magam sem találom.

Egy érintés, egy szó, köd mi szertefoszló.
Keress és találj, állj és várj -ez nyugtató-
A remény még nem volt ily' iszonytató.

2007 október

VII

egy hajdani sms. Kissé lírikus, azért kerül ide.

Csend van...
Üres és fájó csend.
Átkozott ostromló gondolatok. Nem?
Nyugtalan éj...a tudat oly kevés.
Szépjóéjt.
(Mit hoz a holnap?
Nemtudom.
Igazság?
Hol...?)

VI

Nem áll meg csak pihen.
Nem fut el, hátrál.
Nem fejez be, szüneteltet.
Nem felelőtlen, csak meggondolatlan.
Nem késik, csak nem veszi figyelembe az időt.
Nem feltűn, hanem kitűn.
Nem káromkodik, csak morog.
Nem bolond és nem őrült, nem felel meg másoknak.
Nem szédít, bókol.
Nem rombol, újat alkot.
Nem hazudik, kerüli a problémákat.
Nem él, létezik.
Nem érkezik, megjelen.
Nem tűnik el, vár.
és nem hal meg, homály ködébe vész.

2007 szeptember

V

Fej koppan
Kötél feszül
Emlék csorbít
Sosem menekül.

Elmosódott arcok
Törött tükör
Farkasom vonít
Íjhúrom pendül.

szintén 2007 május

IV

Túl késő már a bűntudatra,
Adni gaz megtorlást.
Tudod, nem lesz több,
Ki vakon nyújtsa karját,
Mert ezernyi súlyos lánc köt
S csupán üllő vagy, melyen a sors kalapál.

2007 május

III

A vers amolyan általam ritkán használt tükörvers.
2006 év végi, vagy 2007 év eleji.

Kegyelmet!
Adj nékünk uram!
Ne viseljük e földi bűnöket,
Engedj nyugovást
Fáradt szívünknek.

*

Halált!
Adj nékünk uram!
Mi álljuk e földi kínokat,
S ne engedj határt
A minket gyötrő gondoknak.

II

A Fájdalom Kertjei

Az élet lassan lejár.
Egy pillanat vagy csupán.
Alkonyod után,
Nem leszel más,
Csak por, hamu
Semmi már.

Tégy egy sétát a létedben,
Az életet adó fészekben.
Légy nyugodt, ez csak álom,
A félelmet csak árnyékodban találom.

Nézd, ahogy vörösen nyugszik a nap
Nem fog felkelni holnap.
Rideg szél borzolja hátad,
Nem látsz semmit,
Kételyed a ködben szétárad.

Kutatsz a sötétben és nem látsz semmit!
Kérdeznéd a bölcset, de ő csak legyint:
Elfecsérelted éveid, megcsaltad szerelmeid,
Menj hát bús arc, fájdalmad
ne gyötörjön többé itt!

Újabb kertbe érsz, félelem járja át csontjaid,
Minden olyan békés, csendes itt...
Nyugalmat találsz de por fedi arcod,
A halál kertjében hagyhatod sarcod.

Ne gondold hogy itt a vége,
Felébrednél, de az emlékek árnya éget,
Veled is bármikor megtörténhet...
Hisz álmodban már átélted.

2006. 10. 26

I

Cipőmet befestette a lösz és a por,
Én már onnan messze vagyok.
Egyre sivárabb és kietlenebb lesz a táj,
Ócska kis vonatom vissza kattog,
oda, ahol minden fáj.

2007. 04.06
Céliától úton Budapestre

Poste Restante

Mindegyik füzetecskémnek külön kis címkéje lesz, a könnyebb elérés miatt. A címkéken belül a bejegyzések római számokat kapnak; amíg tudom. Lesz majd alattuk dátum is, vagy időszak, esetleg egy múzsanév.

Az első füzet a Poste Restante nevet kapta.
Mindegyiknek akkor adok nevet, mielőtt a végére érek.

"Átvétel hiányában a postán maradt leveleknek és egyéb postaküldeményeknek régóta szokásos oly értelmű megjelölése, hogy az illető levél stb. a rendeltetés helyén ne házhoz vitessék, hanem a postán őriztessék mindaddig, míg a címzett érte nem jön."

Naplónak indult, napi helyzetleírás lett belőle, aztán beleszöktek a versek, a fiktív kis dolgok, teóriák, némi rajz. Szerelem, helyzetkép, és sok sok terv. Aforizmák.

A következő "műveket" kérem megértéssel fogadni, hol gyermekiek, hol hatásvadászok, hol csak egyszerűen pocsékak. Némelyiket indulat szülte, némelyiket hirtelen hév, düh, szerelem és egyéb más.
A teljességhez hozzátartozik ezen versek, úgymond ismerete, hogy láttassam honnan hová jutottam.
Hogy ne csak egy "jajj de jó vers" röpke bókot kaphassak. Jól esik és mosolyogtató is, hogy elismerik amit csinálok, írok, de amint majd látszódni fog, voltak igazán sutácskák is. Volt honnan fejlődni, úgy gondolom.

Eszmélet

Tegnap verekedtünk. Előtte a párnámba szorítottam a fejem és azt hazudtam, hogy az allergia miatt vörös a szemem.
Nagyon sokat hazudok. Ez nem "nem igazmondás" hanem hazugság. Irgalmatlanul az. Jobb ez így mindenkinek. Ne kérdezősködjenek és ne ártsák bele maguk. Abból baj van.

Azt mondta ma egy kollégiumi nevelőtanárnő (ilyen ifjúságvédelmis és jóarc) hogy művészlélek vagyok. Nem tudom. Szerintem nem, mert ugyan amit szeretek és tetszik és vonz, azt játszva megcsinálom, de ami nem tetszik, azt fintorogva is nehezen.
Lehet ez részemről csak önkény, silány dac.
Sosem éreztem magamat valamiben teljesen elégnek.

Megnövesztettem a körmeim, hiába. Mindig rágtam őket. Most nem tudom őket mire használni. Lerágni újra nem fogom. Csak azért sem.
Megnövesztettem a körmeim és feltéptem a hüvelykujjaim körömágyát. Utóbbit önkéntelen.

Ma egy lány osztálytársam fekete csillagot rajzolt a tarkómra. A tegnap rányomta a bélyegét a mára, fájt az arcom, a szemem no meg a hasam. Fene egy másnaposság.
Aludtam. Művtöri órán, matekórán, irodalmon. A tegnapi vodkának nevezett fagyálló keringett bennem.

Hazafelé, a héven zenét hallgattam. Nem tudtam mást. Ha olvasok, akkor....akkor kellett volna a szemüveg. Takarni.

Egy középszerű, középkorú melós fickó méregetett. Nem érdekelt. Sokszor és feltűnőn nézett rám. Leszálltam, elöttem ment, de hátrasandított. Egyenesen előre tartottam, de a forgalomirányító épület előtt hirtelen lefordultam. Utánam jött. Megvártam míg a lámpa zöldre vált, átsétáltam, és a buszmegálló felé vettem az irányt. Előrement, mintha a buszt várná. Elhagytam a megállót, követett. Lefordult egy párhuzamos mellékutcába, biztosan arra számítva, a következő sarkon én is lefordulok. Nem tettem. Egy utca, saroktól sarokig megtétele után újra a hátam mögött volt. Megkérdezhettem volna, mi a francot akar, de gondoltam belemegyek. Ha több lelkierőm lett volna, elbuszozom valahova messze. Ne velem szórakozzon kérem.
Találkoztam a fenn említett ifjúságvédelmis tanító nővel. Beszélgettünk. Elfordultunk a kolesz bevezető utcájába, a fickó tovább ment. Visszanézett. Hosszasan néztem, majd elhúztam a fejem.
Neki ez most nem jött be.

*

Írni szeretnék. Kiírni magamból sok mindent. No és, gépre vinni a jegyzeteimbe firkált verseket.
És bemásolni a szeretett füzeteimbe írtakat, mert azokat ritkán adom ki a kezemből. Ők az én kincseim.
Papírlapok.

Körbe-körbe.

gyomor.
lehet nem kellene minden este annyit inni:/ Elaszom tőle mielőtt a gondolataim teljesen ébren nem tartanának.
Fejzúgás, köd, bódulat. Émelygés, marás.
Beesett szemű tükörkép. Fintor. Egy fej magányos koppanása a tükörben.

Valami piszkos, kevert vodka. ioncserélt vízből meg szeszből. olyan mint a fagyálló. érzem ahogy szétárad bennem, és itt ragad. Mérgez.
Mocskos alkohol.
másfél napig semmi kaja, gyomormarás. gyomormarás ami fejből is indult.
este sör. szédülés, falban kapaszkodás. pedig csak egy doboz volt.
és alvás. és a folytonos másnaposság.
na szép kisbarátom:/


Majd felveszem a szemüvegem hogy ne lássa senki a vörösséget és a kopott szén feketeséget.
Elsimítom majd alapozóval a vonásokat. Hajlakkot fújok a hajamra még vizesen. Megigazítom az ingem. Összecsukom a szám.
Cink.

Tegnapi kín-báj; lila-fekete máz.

Macskaléptű tündérlány
Mosolyoddal szárnyalj,
Bódult fényű éji báj
Távozásoddal várj majd.
Fond félelmeim koszorúba,
Tépd őket sosem unva;
Ragyogj nekem kegyetlen múzsa.