Káo(r)sz(ág)

Sírnak a lányok. A szél jajszót hoz felénk. Éneklünk és közben bátorítjuk egymást. Mindenkinek természetes a hangja. Nem remeg. Bizony már túl vagyunk bokrokon és árkokon. A bányalég deresíti a halántékunk. A nyulak hátukat egymásnak vetve szaglásszák az izzadtság illatú levegőt, melybe itt-ott belekeveredik a tavasz. Akácvirág, nyíló nárcisz, mezei virágok, fű illat. A kilépő tenor gazra lép, a tarack és őszbogáncs meredezik ki a bakancsa mellől. A távolban a tüzérségi ágyúk dörömbölnek, a fegyverek darabosan ropognak. Egy elképzelt ezüstösen csillogó Cadillac pislákoló féklámpákkal zúg végig a réten és megjelenik a hátunk mögött. Egy kis buckáról felrepül és várhatóan elzúg mellettünk általunk eddig még ismeretlen sofőrrel és indokkal. Épp elmélyülök a gondolatban, de felver a tenor hangja:
vietnámban gyártanak rövid nadrágot az amerikai gyerekeknek.
Pedig már kezdtem vizualizálni, a leszakadó cadillac lökhárítót, a földet éréstől felhuppanó sofőrt és tudatosítani a reményt: ki is ő. Köszönöm tenor úr. Nem vádolom, ez a dolga.
Lekötött szemű lovak sétálnak hozzák és csemegéznek épp a fűből. Simogat a szél.

Hivogató az ég. és a remény, hogy fent vár valaki. Beszélgetni, mesélni,panaszkodni, okolni. Nem csak én gondolok erre. A gondolat elgondolásához itt sem kellene lennem. Bárki megtehetné helyettem. A tenor közlése után mindenki elhallgat. Őt nézzük. Vőlegény volt valamikor. A menyasszonyát repesz sújtotta eszméletlenné és felismerhetetlenné az arcát. Mielőtt felébredt, főbe lőtte. Mondhatnánk "kegyetlen világ" de nem. Csak "ilyen". Nem volt ebben semmi embertelen és elítélendő. Megegyeztek, paktumuk volt. Mint tudhatjuk már, a paktum igazán súlyos megállapodás (nem érdemes az igazságosságát firtatni) és ebben az esetben, ennek a paktumnak a legsúlyosabb pontja ez volt. A főbelövés. Fordított esetben is.
A többiek nézik. Nézik és tudják. Árnyékaik merevek. Fogadni mernék, ha lenne elszívnának szolidan egy cigarettát.

Úgy érezzük magunkat mintha két oldal közül kellene választanunk. Nem Óceánia, Eurázsia, Keletázsia. Egyik és másik. Szívesen megtennénk higgyék el nekünk könnyelműn, de visszatartanak az ígéretek. Mindketten azt mondják, ők a jók, az erősek, az igazságosak. A végső megoldás. Hogyan hihetnénk bármelyikőjüknek is? Mindketten ugyan azt akarják, lövik egymást és mindkettejüknek más lehet az igazsága. Ez a mi igazi problémánk. Tompa tények mögé bújtatott dönteni nem akarás. Hezitáció a mi vesszőparipánk ami paradox módon hajt előre.
Íme a világ, íme az ember. Ecce homo kapitámy, ecce.
Mindketten azt mondják, menjünk. Hová?



Fülledt az idő. A zsebórák mutatói lassabban járnak. Pára rozsdálja a fogaskerekeiket. Már ami jár még. Amelyiket nem fullasztotta meg végleg a bombák köpte légnyomás. Olyanok azok a zsebórák mint az emberek. Vannak, ülnek,állnak, ketyegnek, lőnek és a súlytólégtől elkábulnak. Tartok attól, hogy a ledobott bombák lábnyomán nincs már egy működő óra sem a még kerek világon, csupán ez a néhány. Nem tartok attól, hogy a hűtökre ragasztott temérdek hűtőmágnes már darabokban van a földön minden konyhában. Így kell lennie. Ha nincs meg az idő mérésének eszköze, időtlenné válik minden. Egy golyó suhanása, a torkolattűz, a füst, a komor ég, a morál.
és az eső.
Langyos nyárközépihez hasonlítható eső hullik ránk ritka és kövér cseppekben.

Gyermekkorunkban mindig hittük: a mesének nincs vége, ám ha mégis vége szakadna, jön egy új. Most azt akarjuk, szakadjon vége. Még ha ez a mi kettészakadásunkkal is járna.
Ezt gondoljuk. Gondolják körülöttem és ha meg is szakadna a jelenlétem, független tőlem is így gondolják majd. A Meghasonlott Férfiak kórusa.


Célkeresztek vaktüzében fetrengünk
a lehulló levelek fátyla ólomszínű
dőzsöl a mámor, magasra rúg az ég,
zuhan a bolond, lohol a vész.
s lemarad a vígság.

Unforgettable too...

Ma volt meg az érettségi első puritánnak nem nevezhető mentális sortüze a szilajságom ellen. A magyar.
Reggel a következő kis felkiáltás (igen, ami mein führerrel kezdődik) járt a fejemben és a hozzá tartozó képsorok. Ez járt a ballagás alatt és néha-néha felütötte magát könnyed sétáimkor is.
A zene nem eredeti alatta, megváltoztattam kicsit, így abszurdabb.

Igen, egyszerű vagyok.