A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szemvenyveszto Szanatorium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szemvenyveszto Szanatorium. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 26., szombat

10. nap - Wavin our banner over the place

Bizony, bizony most jön a nagy durranás! Nem, nem az, hogy a kilenc után tíz jön, bár bizonyára ennek felismerése meg nem nevezett kultúrkörökben igen nagy erény.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.

Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.

Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.

Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.

Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.

Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.


At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.

9. nap - in an another view - stay as you are

Egy nappal a nagy attrakció előtt. Általánosan mindenki nyugodt volt. Már nem igazán wörksoppoltunk, a dolgok 90%-ra készen voltak. Másnap SzimplaStudióban zenefelvétel, előtte még gyakorlás, a dekorosoknak és fotósoknak helység díszítés. A Szimpla régi teázó részében fogják kialakítani, kicsit globalizációs, kicsit univerzumos (most jutott eszembe, énekelhettünk volna Muse-t is, de azt meg alig tudtuk, meg azért fasság lett volna, bevallom. Jó ötletnek tűnik, mindegy.) Festettek bögréket amik majd később fontos szerepet fognak kapni, amolyan jól magyarosan.
Nem térek el a lényegtől, na!
Este kis versenyes, csapatjátékos okosodás volt a szigetről meg egy csomó más dologról.(Nagy náluk a születési arány, meg a hallozási is, lévén tengeri sziget és a tájfun nem haver, így jutottam arra a sunyi következtetésre, hogy amit elvisz a szél, azt gyorsan újratermelik. Nem volt szép tőled tamás, dádá.) Ezek a játékok, már-már szinte országos pacsizásban teltek, de csak azért nem teljesen abban, mert egyikünk sem tartozik a másik országához. Visszautalva az első napi bejegyzésre, lehet hogy a pierekkel is lepacsiztunk volna, de hazaszeretet meg virtus ide meg oda, még sem felejthetjük el az az aprócska kis szépséghibát a közös barátságban amit velünk műveltek 1920 június 4-dik verőfényes (ha az az volt) napján. Mindegy is, vica versa, kaptak némi pénzhamisítást. Nos, itt arra akartam rámutatni, hogy ezeknek a srácoknak közük nincs ehhez a kis efférhoz, így szent lehet a béke. Nameg trécseltünk (személyszerint én főként, nem tudom ki még) a rasszismusról, hogy nem szép dolog. Egyetértettem. Kész.
Vissza az esti mókához. Ajándékokat adtak, örültünk is neki mint majmocska a farkának. Tervezgettük a holnapi napot, elvoltunk. Jelentem, a poszt itt befejezetlen marad, egyrészt mert nem igazán emlékszem,(a lényeges dolgokra igen, de a többit nem tölteném ki snassz zsebszöveggel) annyit még hozzá tennék, hogy volt néhány magam által mestervágásnak nevezhető de valójában nem az húzásom, a mi kis ungaréze társadalmunkat illetően. Külön posztban, ígérem.
A cím meg épp előkészíti a 10.napi és egyben befejező epizódrészt, mindenki nagy örömére, bánatára meg lekakkantására is.
Még mindig tartom és fogom is, hogy ezek a srácok egy új nézőpontot mutattak nekünk (és remélem mi is nekik) ellenkező minőségben. Kitalálható, hogy a miénk volt a rosszabb, de morálisan többletértékkel bíró. Valami ilyesmit gondolhattal:
Van egy ilyen hely is, sokkal hidegebb és sokkal viszontagságosabb mint a sziget. Nem csak az időjárás.
Amit én bizony bizony, szájhúzva kicsit is, de megértek. Mosolygom is, finoman, naná.

2009. október 28., szerda

8. nap - Multicultural Treatment; azaz a lencse, a dob és a folk.

A nyolcadik napon, nos volt ami volt. A srácok változatlan hozták a formájukat, már-már kultikussá nőtték és nőttük magunk szeretett városunkban, Budapesten. A délelőttre nem emlékszek, a sznob hajó meg a svéddeszka az változatlan, a délután változatos volt. Nah, mekkora szójáték, ász vagyok, hehe. Vagy nem. mindegy.
Míg a dekorosok és a fotosok melóztak, a szakács srácok(fr)(hun) Réunioni (igen, tudom hogy kell már leírni) kajcsit sütögettek nekünk, és egyetemes angoltudással állapították meg, hogy amit a magyarban 'ételek keverésére alkalmas kanalat "fakanálnak"' hívják, az az angolban nemes egyszerűséggel összetéveszthető, asszociálható és kiejtésben teljesen megegyezik a 'fuck anal' [fákánál] szóval. Milyen gyermeki.:)
Lencsét esznek, fehérre főzött rizst, csípős-zöldséges-piroscuccos szószt és csontról leváló húsú csirkét. Sünt is, de az nekünk nem volt. Be is baszott volna ha elkezdik nekünk sütögetni a Budapest kompatibilis kevés hedge hogokat, meg hérisszonokat. Mondjuk tüzet raknak az iskola közepén és néhány vidám kreol nóta közben megnyúzzák a süneszeket. Jajj. De ezért elképzeltem és Te is elképzelted velem. Cink. Végtére mindenkinek asszociatív az agya és mindenki vizuális tipus, csak van, aki tagadja. (Erre az utóbbi időben sok-sok dolgot építettem, egy része szórakoztató volt, többé számomra, kevésbé mások számára de volt amikor fordítva. Lehetőség az van benne.)
Zenei wörksopban voltam. Alakulóba indult két kreol, két magyar meg egy multikultúrál dal, és egy cover is. Queen-nel, Marley-val, Jackoval meg Kurt bátyóval. Aztán lesz ami lesz. (mitikus vagyok na, pedig nem igazán van rá jogom, lévén jónéhány héttel az esemény után írok beszámolót. hátezvan.)
Mindenki becsülettel és ami még elmondható
dolgozott. Volt furulyánk, dobunk (késöbb több is) gitár, no meg az alkotó kedv.
Az a nagy büdös helyzet, holy ilyenkor akarva akaratlan rá kell döbbenni arra (nem szeretem ezt a kifejezést) szóval, meglátja az ember, hogy ha mindenki akarja a dolgot mennyivel könnyebben és eredményesebben lehet haladni, mint flegma meg passzív majmokkal.
Ne értsetek félre kérlek, komálom a majmokat, (lehet ez amolyan szórakozási félpasszió vagy mi) meg jók a majmok meg minden,de vannak pillanatok amikor meglengetném azt a kellemes kis szerető péklapátot, szívlapátot vagy romboló kocsit. Ha van ilyen.
Igyekeztünk, biztosan mindenkiben benne volt a gondolat, hogy most együtt vagyunk, nincs iskola, nincs külső basztatás, stressz meg egy csomó lehúzó változó és minden erőnkkel a feladaton lehetünk.(Erre még nem konkrétan, de visszatérek a 10.napon)
Ez így csöpögősen hangzik, meg amcsin meg jóságos térítős villantósan, de tényleg így volt.

2009. október 16., péntek

7. nap - A vilagvege itt kezdodik. "Foe like Tomas"

Joarcok. Abszolut joarcok.
Yanick, egy kb 20 koruli sraccal dumcsiztam, es epp emlitettem neki, hogy ha egyszer felesegem lesz a naszutunkat Reunionon szeretnem tolteni. Mert baszottul tetszik. Szivesen var, "in own house with love" jajj, mondtam very nice, thank you so so much.
Delelott jatekok, idotoltesnek gondolom. Delutan WORK.
A zarobulin, a Global Local Cafeban, inditunk majd egy Reunioni dallal, furulyaval, specko dobbal, aztan jon egy magyar nepdal, atdolgozva a dobokra, gitarral, csorgodobra. A vegen is ketto dal majd innen-onnan. Koooozben, Bob Marley, Queen, Jackson es Nirvana dalokat nyomunk dobbal, csorgodobbal, gitarral, enekkel. Amolyan coverek lesznek.
Gondoltam, a vegere a nirvana stay away szamat elenekelni, a legeslegveget ami igy van:
Stay away, stay away,
God is gay.
Eros lesz ez oda, felejtos.

Meg eznap delelotti jatekban magyar, francia, angol es creol(a regi nyelvuk) szavakat kellett forditani. Volt egy szo: fool. Antony a leaderuk megmagyarazta az angolul nemtudo franciaknak es franciaul nem tudo magyaroknak:
"Foe like Tomas." Taps, visitas, vigyor tolem, karok a magasba es uvoltes, toluk. Haha.

Holnap kurvasokat gyakorlunk, mindenki maradandora es utosre szeretne az estet. A dekor felig kesz, a fotokiallitas keszuloben. Kioltozunk, zsir lesz! Jah, a Szimplakertben, oct 18. vasarnap, 16:00-tol 19:00-ig.

Koszontem a figyelmet, "Tomas" voltam, a nehol hunyorgo, dobot es utemet vero, sikito, vigyorgo vad.

(mostanaban nem irtam, nincs idom, csak egy keveske hangfelvetelem van.)

6. nap - Watta hell? Oh, just its all right!

Esett az eso, meg mindig. Esett egy keves ho. A delelott szabad volt, kiugrottam koleszba nehany cuccert.
Lassan vege lesz a dolognak.
Elozo este egy specialis performanszot dobtunk ossze a cimbiknek (fr) amiben egy samanszeru faun voltam kifejtve, togaban, kendovel a fejemen es gonoszboszorkany hangon terrorizaltam oket. Volt benne SUN effekt, nemi tortenelem, nemi vigassag. Maiden Holy Smoke-jara indult, utos lett. Termeszetesen idiotanak voltam gondolva, le is pacsiztak velem, gratulaltak.
Igen, igen, van itt magyar virtus es hagyomany, nem vagyunk mi olyan savanyu europaiak.
Delutan Reunion island bemutatasa, jatekkal, dobbal, kerdesekkel, egesz delutan, egy vacsi megszakitassal es a legvegen adtak kis ajandekokat (en dobot kaptam, picit nagyon mitikusat) es a vegen tancot mutattak, raztam a seggem (igen,igen) meg zenet nyomtak (geprol csak). Na meg megtudtuk, a specko tancukat ~Saga~-nak hivjak.

Aznap reggel betakartam az arcom a salammal es megkotottem a torkom a fekete kendommel. Szerelmes lettem aznap delelott a hidegbe.

2009. október 15., csütörtök

5. nap - Fujj, csak fujj vadam!

Az otodik nap csodas tortene...

Kezdte felolvasni az az olvasos ficko a fejem tv-jebol. Kikapcs. Taviranyito eldob. Belebujok a jo kis sznob feher takaroba amit naponta ujrahuznak (feleslegesen) aztan aludni fekszem.
Van testi, erzelmi es lelki faradtsag. Amint az egyik zuhanni kezd, indul a ~paraparade~. De ezt mind-mind tudjuk.
Delelott, miutan telekajaltuk magunk a svedasztalrol, jelzem: minden nap ugyan az van. Elmentunk megint worksoppolni. Ez neha ilyen feladat meg ilyen, vegulis barmire rahuzhato. Ha gazmaszkban szeretkezem vagy maszturbalok, az is valamifele worksop.
Ja, nemis. Eznap nem worksoppoltunk. Szentendrere mentunk a Skanzenba. A skacok (fr) tudtak hogy muzeum, de azt hogy ~open air~ na azt nem. Cink volt nehanyuknak zakoban setalgatni a legalabb 50-70-es szelben. kilometerben marmint. Skanzen Rally-t csinaltak nekunk, ami egy optimalis idojarasban nagyon zsir lett volna. Hat, most kicsit fujt a szel, hideg volt, de mint jo nemzetkozi kapcsolatepitok kitartottunk, es vegigvittuk. A vegen egy ~we`ve done~ ott volt. Jelzem megint, van amikor pocsekul beszelek angolul, van amikor turheto, es van amikor villantani akarok es van, amikor baszok ra. (Vettem ket piros dobokockat es draga osztalytarsamnak mondtam, hogy amennyit kidob vele, annyiszor dugom meg. Azt mondta oke, de aztan nem tartotta be. Mindegy is, amugysem lett volna hozza szellemi indittatasom. Na meg, kitalaltak egy beszelgetes alatt ket mitikus szot, mint a szado-mazo jatekokban, amiknek az elhangzasara abba kell hagynom vagy a verbalis, vagy a testi eloadasat a folyton megjeleno asszociacios defektjeimnek es csepppecsket abberaltnak tekintett megnyilvanulasaimnak. Az ~Amszterdam~ szoba be kell szuntetnem a verbalis, es a ~Radiatorbilincs~ (sunyin vigyorgom) szora a testi muvmenteket 20 percre. Az az ido alatt persze a kovetkezon agyalok.)
Visszaterve a rallira, volt fotozas, meg epulet kereses, a ficko akit fenykepezni kellett volna bunko volt (kb o volt a harmadik ilyen szemely a pincer es a hazlako mellett) de mivel kulturkornyezetben voltam, nem ajanlhattam fel neki, hogy egy alatala szimpatikusnak gondolt szeket szivesen eltorok a hatan. Vagy ha ez nem koser, akkor szimplan agyekon rugom. Baszogasson mast.
Megint kiseloadast tartottam nehany tipikal hangerien dologrol, es tetszett nekik. (kisebb csoportokban voltunk) a legeslegvegen talatunk egy amphiteatrumot, elkuldtem oket a negy vegebe, nehanyukat ossze-vissza es angolul elregeltem, hogy ez milyen buli. Mert a kibaszott nagy szelben is ertheto voltam normal hangeron, minden ponton. Nem hallottak-lattak ilyet ever.:)

Szerettem a szelet.

Este volt a worksopp, flyert keszitettunk meg ilyesmit. Baromadammal (akinek szinten szexualis poenokat nyomok es hol nuncimokusnak, hol bakfisbabanak hivom) kicsit osszezorrentunk a sracokkal (hu) a zenen. Cimbink (adam) abbat meg valami nyalas muzikelt akart, a franciak meg megkertek, tegyek be folkot. Nos, as you wish france brotha`. Adam szerint mi beraktunk a ~rock zenet~ ami ellen erosen tiltakoztam mert grounge volt. De ez mindegy volt neki, ugyse tudja mi az. Este megbeszeles es kapott egy nyilvanos secret missiont.
~Az lesz a dolgod adam, ha a tomi beszol vagy inzultal, szolj vissza valami alazo frappansat.~ Cimbim huzta a szajat, en vigyorogtam es dorzsoltem a tenyerem. (draga Peter vezetonk mondta a missiont.)
Aznapra ennyi, to be kontinyud.

2009. október 13., kedd

4. nap - Lets rain God!

Uvoltottem. Uvoltottem a Dunara hogy: Lets raing God!
Miutan a hajam az arcomba folyt, es visszaertunk a workshopbol. Delelott ujra kazinczy, deeeeeeee delutan kaptunk egy kis csoportot (3francia, 2 magyar) hogy mutassunk meg valamit Budapestbol. Rogtonzott varosnezest es idegenvezetest tartottam, (nem is gondoltam volna, hogy egyszer ilyen jol megy az angol, neha ugyan keverem a tanult franciaval, de never mind:)) a parlamentnel, Kossuthrol, Deakrol, az MTA-rol, Lanchidrol, 48-as forradalomrol, bementunk s Szent Pisti bazilikaba es elmeseltem nekik a tipikus katolikus dolgokat es dogmakat (igen, belemitizaltam kicsit es gunyolodtam is. Lehet nem is en lennek ha nem.:)) Aztan az esti fenykoszoruban (es esoben) uszo Hosok terere vittem oket, ahol egy hatarozott es kozos ~aaaaa~ hang kiadasaval jeleztek: Igen, Thomas, (az s-t nem ejtjuk az igazi franciaban, ok ejtettek kb igy:Tomas) amulunk es orvendunk vagy mi, ez megint csak hatalmas.
Nekem sem kelett tobb, egy kis honfoglalas, millenium, vegig magyaraztam a kisebb szobrokat Szent Istvantol Kossuth-ig. Rovid kukkantas a Varosligetbe, egy felvetel a Vajdahunyadrol (kozben anekdotazgattam Bethlenrol, Rakoczirol, 56-rol) es vegul egy utolso zaro videoban a szepmuveszeti labanal inditottam egy francia mondattal, szeretet es jokivansagokat kuldtem ReUnion islandra, osszekaroltunk, mosolyogtunk, minden oke volt.
Meg koszontek a cseppet sem unalmas vezetest, aztan visszatertunk a hajora vacsizni, reszemrol arcba folyt waxxal, reszukrol szokatlan es ~a bit cold~ idojaras ujszerusegevel.
(elozo este rogtonzott togaban bibliabol olvastam fel improzva, (ott kezdodott a gunyolodas) es ugy gondoltuk, ezt ossekeverjuk a mitikus ~SUN~ elemmel es altalam vezerelve egy performanszot epitunk ra a francia puszipajtasainknak.
Remiszto lesz es sokkolo, majd megkonnyito. Imadom ezeket a spontan otleteket es azt, amikor gordulekenyen tudunk egyutt dolgozni, meg ha neha nehezen is ertjuk egymast. (Na meg vmi es befejezem. Tegnap egy ReUnioni es egy magyar eskuvot kellett csinalnunk kb 20 perc alatt. Abszolut jo lett.:))

Ma reggel megkaptam eletem egyik legszebb bokjat az egyik vezetonktol, Vandatol:~jo reggelt bebi~ hm-hm:)

Mara ennyi, megyek alukalni. Talan holnap osszejon a skanzen, ha nem, visitani fogok all the time. Vagy kitalalunk valamit. Jah, es egy kicsit egosnak tunhetett a bejegyzes, node ez az egesz lenyege kis tulzassal. Megmutatni nekik kik vagyunk, mik vagyunk. Villantani.
Hogy tudjak, europaban nem csak hideg es uncsi feherek vannak.

A templomban kifele menet keresztet vetettem es sajatosan meghajoltam.(...es majdnem sirtam a tegnapi vendegloben, a felhomalyos gyertyafenyben.)
Its the human nature.

hm?:)

3. nap - Villanofeny es suttyoalca

Tegnap mar nem volt lelkiindittatasom irni. Kivette az erom az este, meg a nap. Delelott, a svedasztalos reggeli utan, a Kazinczy utcaban rendberaktunk egy termet, hogy kesobb ott tartsuk a Magyar Estet. Tanchazzal, jelenetekkel, kepbemutatoval, zenevel meg toltottkaposztaval. Ez utobbi ketto egy most meg nem nevezheto etteremben volt, hozzatennem, eleg rosszul ereztem magam ott, beleveve a hangulatot, a hegedu es utoshangszer szot, az etelt, es a francia cimborainkat. Azert nem emlitem a helyet, mert a budoseletbe nem akarok oda menni.
Szeretem a zenet. Szeretem a finom magyar eteleket, szeretem a jo tarsasagot, de amikor kicsit fustos kepu arcok neznek ram, es eszembe jutnak az emlekeim, felfordul a gyomrom. Mellekes ez, nem kertelek, ciganyetteremben ettunk. No excuses.
A delutan folyaman jatszogattunk veluk, enekelgettunk, es keszultunk az estre. Kesobb, a vacsi utan a kazinczyban voltunk es hat megvillantottuk a nyolcker mibenletet, a magyar munkamoralt, a balatont es a kinai piacot. (Itt tudtam elni a legendas Repo! filmbol csort szojatekkal: black-market, sub-market. Szo mi szo; jonak ereztem magam.
DE! Delutan eljatszottak nekunk az albatroszt. Gondolom nem tudja senki mi ez. En sem tudtam. Elsokent mentem be a terembe es egy lany csak ~hmm~-mogessel kommunikalt velunk. Volt ott egy masik arc is, szeken ult es nezett minket. Ez ilyen sztereotipia-csavar jatek volt, erdekes mozzanatokkal. Nem irnam le, eloben hatalmas.
(a lany meghokkentett es vonzott. hm,hm, mentalis artalom.:))
Vegigvezettem oket a ~chaptereken~ (fent vagyon irva) aztan kepeket neztek (rajzoltakat, az enyem a hortobagy volt, a magyar paraszti es pusztakultura es beleszottem nemi sunyi szexualitast is.). Tanchaz volt. Tanulgattak a jo kis forgos meg ugralos nepitancunkat es nem volt nekik konnyu melo. Mazlim volt, anno egy volt alt.sulis tanarom tanitott ilyesmit, bar ha nem volt jo, utott. Cink. Biztosan mindannyian el lehetunk baszva valahol.
Meg barantan is anno volt hasonlo, igy joggal huzhattam ki magam.

Esett az eso. Kalapban, fekete atletaban es ingben. Elkezdtem ugrandozni porogni a villanypoznakon es enekelni a ~singing in the rain~-t. Tetszett nekik. Ezeknek a savanyu europaiaknak meg nem.

ZENEEEEEEEEEE epp ma dumcsiztam Yanick-kal (asszem igy irjak) hogy majd nyelbe kellene utni a bucsubulit, a nagy show-t utolso estere. Alkotni fogunk, hatalmasat. Hogy draga exem idezzem: ~szet fogjuk razni a seggunk!~ Pedig en konzervativ vagyok.

2009. október 11., vasárnap

2. nap - Sultkolbasz es baratai

Masodik nap!
Elaludtam az este beallitott hajam. Mazli, hogy a harom csillag magaban foglalja a tv-t, a zuhanyt meg a torolkozoket. Tus ala, haj vizez aztan lakk meg wax. Eljen!
Ez eleg melegen hangzott, mindegy ezvan, most jon csak a java, a cimben emlitett sultkolbasz es baratai.

Reggeli.
Gondoltam lemegyunk, kapunk teat mezzel, meg lekvaroskenyeret meg ilyesmit (Gardonyban anno ez volt a 3 csillagban). Nem. Francokat.
Lementunk, es nekunk kellett kiszolgalni magunk mindenfele ismert es ismeretlen cuccal. Ismert volt a mar emlitett kolbasz, a virsli (kicsi sznob virslik, nem akarmilyen teszkos szar) a tej, meg ilyen alap dolgok. Az ismeretlenek: husba toltott alga, ettem is belole, hatha eros leszek mint popej, valami specko szosz, na ennek a meg kostolasara nem volt batorsagom, (nem azert mert nem vok antihos, hanem mert nem passzolt volna a sok-sok sznob kajcsihoz. Jah, a szob szot gyakran fogom hasznalni, megiscsak egy ilyen helyen vagyok.) Kb ennyi. A kavet magunknak kellett csinalni (megnyomni 4-5 gomb kozul egyet) itt ragadtam meg a kinalkozo csodas alkalmat, hogy szabadalmaztassam a ~barnamaci kavet~ aminek alap otlete draga exemtol, Zsutol szarmazik. Anno o kinalt ezzel es nagyon szerettem.

A ~Barnamaci Kave~ Capuccino vagy forrocsokival vagy megint valami sznob kakoval es edesitoszerrel. Adjuk meg a modjat kerem.
A kis kolbaszkamat majszolgatva futott at a fejemen nehany nemet szot hallva,(a nemetek minden szar osszeettek, szerintem ezek enni jonnek ide, fene azt az arja gyomrukat) mintha Adolf batyo nyujtotta volna at nekem a kolbaszt egy kedves kis rendezvenyen es most azert nincs itt, mert elszaladt sorert. Reggelire persze. Nem igy volt, nem is banom. (Az uj fransze cimboraim megkerdeztek tolem, hogy itt tenyleg felni kell e a zsidoktol meg a dzsipsziktol. Hatt, mondom, elobbi sunyiba, az utobbi nyiltan huzza le a penztarcad. Vigyorogtak es koszontek az infot. Nem vagyok rasszista, gondoltam kicsit humorosra veszem a temat.)
Am...dumcsiztunk vilagbekerol, politikarol, lieing leadersrol, promisesrol, politikarol, franciakrol, eiffelrol, megallapitottuk hogy a lanyok bonyolultak a ferfiak meg tul egyszeruek, ~girls like chat~ (chat an france: cat in the english haha) meg kb ennyi. Jottek brusszelbol kukkerolni, challenge landben orditozva elmenyt masztunk, piercing boltba vittem a sracokat es lanyokat aminek taps volt a jutalma. (Jelzem ok minden jo dolgot megtapsolnak. Na nem hogy magam fenyezzem, nem kell nekem a jo hir.)
Az uj cimbikkel elkezdtem\tuk tervezgetni a ~great show~ a zarobulira.

Megyek alukalni, lassan egy ora, holnap meg elvileg skanzeni folklor froccs.

Tamas voltam a dunarol, kettoezerkilenc, Antihosblog.

2009. október 9., péntek

1. nap - Eyelight Steal Sanatorium

No, az elso nap.
Sikeresen megtalaltam a ~netszobat~ a Fortuna szalloda- es etteremhajon. Egy gep van, ekezetek nelkul, megcserelt gombokkal. Jeee.
No mindegy, tuleljuk. Ketagyas szoba van, tv-vel, 75 csatornaval (jah, vegigporgettem ay egeszet) harom csillaggal. Jo a kaja, konfortos minden, ahhoz kepest, hogy a dunan vagyunk hajon, nagyon jo. Meg torolkozot is adtak, fenenek hoztam el. Sajnos a minibarbol nem nagyon kellene inni, mert mocskosul draga. (Lehet ezen akarnak keresni.) Itt minden szobanak van egy szama es egy hajdani kapitany neve.
Azt ugyan nem ertem, hogy hogyan lehetet embereknek a ~Service 1~ es a ~Service 2~ nevet adni, no de biztos bennem van a hiba.

Lassuk a Medvet! ohm, a cimborainkat.
Azt hittem, vagy akartam hinni, hogy ilyen kis ~pierek meg szofik~ jonnek, elobbibol a buszke orrfennhordos trianonista fajta, a masikbol meg a sznob ribanc, amikre ugyan rapalyaznek tobb okbol is.
-megiscsak megmutatni, hogy ki a legeny ebben az orszagban.
-mar-mar legendava nott antihos mitoszom
-es hatalmas dicsoseggel ontene el egy eles kormoktol csikos testu ruhatlan francia az agyon. No, az elet kegyetlen, ilyenek pont nincsenek is.
Na meg, nekem europai szemleletem van jo melyen az arany szivemben igy megsem vetemedhetek ilyesmire. Vagy megis, valamikor. (mosoly,mert nem tudok szmajlit)

A cimborainkrol.
Madagaszkar felett van egy Re-Union sziget, mas irassal ahogy en irom. Meleg, meg napos, meg kicsi es az akasztanivalo ~pierek~ max csak betelepultek. Ketseges, hogy civilizalt, ertelmes ember minek koltozik oda, de mindegy. Ide sotetebb boru, helyi arcok jottek, tobb fiuval mint lannyal. Kb 17-en.
Joarcok, ugy-ahogy tudnak angolul. Az egyik vezetojuk 21 eves es felesege van, dobol es nagyon szokatlan neki es nekik draga fovarosunk. Rogtonzott torioran beavattam oket a nagy titokba (ebed kozben) hogy miert vannak itt sugarutak, szeles utcak es hogy a komcsik mekkora idiotak voltak. Es meg nem is karomkodtam, angolul. A magyar ugysem ertik.
Ismerkedos est volt, holnap valami elmenytura lesz vagy mi.

Utolso este, a bucsubulikor a Szimplakertben lesz berendezve es megnyitva es egy este erejeig a elvezve a Cafe Global Local aminek a megnyitojan valami programot csinalunk. Gondoltam szelid indittatasbol nemi PaloczElektronik-ra, de majd osszedugjuk a fejunket a sracokkal es keverjuk az o es a mi nepi zenenket valami elektronikus alapra. Haha, erdekes lesz. Sosem volt ez igazan a mufajom, de elvezni fogom. (vigyor)


es megvalami. CSAK en hivom ezt Szemfenyveszto Szanatoriumnak, mindamellett eddig tetszik. Mocskos kis rebelliom ez, kiradirozhatatlan. Ugy gondolom, akarmennyire sunyi nev, lehet benne valami.

Joejt.