Azt írja a wikipédia, hogy az Eurovision (továbbiakban EV) az ilyen európai pop zene fellegvára főként. Más dolog, hogy nem csak az indul és kevésbé az a műfaj nyer. Nekünk magyaroknak kis koldus sarok jut e európai popnak és zenei elismerésnek a várában, holott sokan viselik köztünk a "king of pop" feliratot itt-ott. Horváth "fürészporos" Charlie égett, Csézy Celine dion imitátornak készült, Szulák maradhatott volna a műsorvezetésnél és takargathatta volna magát a humánusság és megértés köpenyével mint mostanában Liptai. Mint az akkori év felfedezettjének Rúzsa Magdinak sikerült az aprócska blúzzal megmenteni második hellyel a magyarok becsületét. Bár ehhez nem értek. Tény, hogy aki első lett az megérdemelten. Rendben volt a hang, azt mondták a szöveg is. Apám szerint a háborúról énekelt ilyen szomorút de mi nem tudunk szerbül. Fogadni nem mernék rá, hogy a maca apja vagy nagyapja a puskák egyik végén állt, vagy még áll de szerény ismereteim szerint arra fele ez nem ritka. A "véreskezű szerben" kifejezés sem. Biztos megint a dacos irredentizmus szól belőlem. Végtére is, ha a hangja rendben van, akkor mindegy, hogy úgy áll a színpadon mintha (urambocsá') odaszarták volna és ezt még tetézi is: szép nőkkel veszi körül magát -héjj, gnóm a cirkuszban!- kórus gyanánt. Le se tagadhatnák, hogy szerbek. A dalt sem ő írhatta. No nem azért kerekedtem fel puha ágyacskámból, hogy most itt gonosz és elítélendő módon mocskolódjam. Remélem, hogy amiket itt összehordtam, mind nem igaz, valójában ez a maca egy szép nő csak itt sminkelte csúnyára magát, vágatta le leszbikusra a haját és vett fel fekete altergyökér szemüveget. Mellette a lányok pedig bármikor elénekelhetnének bármit kivétel nélkül. Csak nem akarnak. Megelégszenek a vokalisták kenyerével. Ügyesen, okosan.
Azon a versenyen (2007) voltak még egészen jók.
Az ukránok földönkívüli gallamiklósa, a franciák kétnyelvű homárparádéja ahol még a rózsaszín gitárokkal sem volt problémám, a románok multikulti szeressük egymást dala ami jól indul. Kis nyugis. Kedves ötlet volt tőlük, hogy a népek közti egyetértést, barátságot szerették volna kihangsúlyozni az általuk figyelembe vett szempontok és potenciális értékek szerint: milyen országokba importálnak munkaerőt az Atlasib buszok(pl:spanyolország) nem sajnálva sebességet és etikát, kikkel akarnak összepacsizni(oroszok, olaszok), kikkel érdemes még testvériesebbre venni a viszonyt (franciák, a színpadon a franciát egy gondolásjelmezbe bújtatott kreol bőrű fickó játszotta ezzel szimbolizálva a fehér és fekete emberek elegyét francia honban). Jóságos trianonista pierek már megbánhatták, hogy renault motorokat szereltek a jóval kisebb presztízs értékű daciákba mint például egy clio vagy kispolszki. A romániai gyár telepítéséről nem is írok inkább. Egy, mert keveset tudok róla, kettő, mert minősíthetetlen, három mert eurovízióról van szó.
Az oroszt is megértem én, jó a nagy medvével pusziban lenni, főleg ha már kisegítette őket a két nagy háborúban. Természetesen az is köztudott, a románok és az oroszok kéz a kézben mint két jó barát jöttek be európába, az egyik mint barátságos pásztor a tenger mellé, a másik mint igazságos határőrző akit elrettentett az akkori európai világ kegyetlensége és emiatt meghasonulva és megrémülve elkezdett irdatlan mód szaporodni és terjeszkedni, majd ezen is megrémülve holmi eszmék vánkosának puhaságában a sajátjait irtani és az értéktöbblet elméletek pallosával lefejezni istent. A produkció tánci-tánci és meleg is. (Egyre erősebb bennem a gondolat, a 2007-es verseny fele gay és faggot pride volt demokratikusan, zenésen. A győztesnek is volt leszbikus beütése.) Nem vagyok kirekesztő és homofób sem, de a tényeket látni kell. Ez a világ ilyen. Inkább akarom, hogy ilyen legyen.
Az én szempontom az, ha elhitetik az utókorral, hogy Sütő bandi szeme puszta jóindulatból lett fél a népek közti barátság jegyében, akkor megcsókolom a kis kacsójuk. Keleti szomszédainkról ennyit.
Izland magányos rockert küldött aki elveszett Valentineről danol és már ez elején ellövi az első melankólikus ágyút a "no summerwine" utalással. Nem találkoznék a fickóval estefele, de azt megnézném, hogy krosszozik a cadillackel izland göröngyös útjain.
A bolgárok visítozós pówer technót vittek ami ha más nem, a szentimentálissága vitt fel az 5. helyig.
A brit produkcióra nem tudok mit mondani. Egyértelműen szar, nem is értem hogyan lehetett bátorságuk ilyesmit odavinni. Talán repülős-pop?
2006-os Lordi azért vitt mindent, oda-vissza 2000-től máig. A barátságos horror szörnyek zenés esti matinét tartottak és emelték a műsör színvonalát rockandrolli magasságokba. A hallelújah szó ilyen szintű zenébe beemelését az egyház is megirigyelheti.
Alapozásnak ennyi, lássuk a 2010-es dalfesztivál résztvevőit!
Spanyol cimboránk fejére pompom nőtt, az is mérgesen vagy balázs pali adott neki dauerolási tippeket. Melankólikus cirkuszéletről énekelhet (amennyire nekem lejön) vagy életre kelt gyerekszobáról. Ha 20 évvel idősebb lenne még hiteles is lehetne.
A franciák engedhettek a külkerületeikben zavargó diákok sokadik pontjának: fekete seggrázó, dj bobo stílusú répagatyás üvöltöző lead singeres bandát küldtek. A feszülős nacit fenyő miki és a mai emósok leshetik, a stílus kontárai miatt meg sean paul éghet.
Talán a britek tepsiképű nyálágyúrája nem is kell semmit mondanom, fontosságára rávetít a videó alatt a közönség magatartása. Sétálgatnak, néznek, a végén pedig illendőségből megkapja a maga tapsát. A világító dobozok elegánsak, benne a fickók és rajta a vokálos csajok nem.
Norvég karácsonyi műsorból csöppent ide aprócska zászlajával a "handsome is nothing" félreértelmezett dal énekese. Jobb mint az előző, jóval elegánsabb, befogadhatóbb. Mind emellett még nyálas, erőltetett, kissé modoros.
Szerencsénkre és lelki megnyugvásunkra a törökök leszoktak a keleti elektronikus alapokkal rendelkező nemzeti mulatósról és most melankolikus rock bandát küldtek nekünk. Ettől még a fekete göndör hajú srác énekelhetne mulatóst. Erősen hajaz a nu rockos Incubusra, de azt az Óz a nagy varázslóból robotnak öltözött gyerek funkcióját még nem találtam meg.
Közelgő államcsőd ide vagy oda, ezek a görög srácok tudják hogyan kell mulatni! Diszkót, technót, népi zenét és minimális énektudást egybe a kondérba! Ez lett belőle: kivillanó mellkasok, tetovált al-és felkarok, mezőjáró csizmák és markáns férfiak. Több kellékre biztos nem volt elég lé.
Moldovát ha nem lenne kiírva, összetéveszteném romániával. Neonfényes hegedű, farokrázó szaxofonos (amiről simán hihetné az ember hogy neoárja) az énekes fickó olyan mint egy lefogyott nuke dukem, a hegedűs is (és még pörög is!), az énekesnő meg mint egy ufó abban a hacukában. Ennek láttán nehezen hihetnénk hogy igényes, színvonalas műsort láthatunk. Viccesnek vicces, de az ufonautákat már 2007-ben az ukránok ellőtték.
Az örményeknek családi vállalkozás lehetett ez a buli. A papa furulyál, a lány énekel, a fiú háttértáncol a család többi tagja meg statisztál és beleéli magát a rögtönzött sivatagi mesébe. A nőnek ráadásul oldalról kunyhóbontogató arca van. Külön köszönet az operatőrnek, hogy a dal elején a nő melleiről távolodott az egész alakos képig, így tette elviselhetővé az újabb fenomenális lírai alkotást.
A grúzok összebeszélhettek az örményekkel. Nő énekel, férfiak vannak körülötte és mindenféle nagy (és egyszerű) szavakkal dobálózik. Azt mondja ragyogj, de ő leáldozónak tűnik még idő előtt. Semmi extra.
Ukrajna énekesnője simán elmehetne pornósnak de nem ő az egyetlen a mezőnyben. Csuklyában énekelni nekem túl ósdi meg uncsi és biztos szar lehet vadítóan és áthatóan nézni ha az ember képébe fúj a szélgép. Elénekelget azt jóvan.
Az oroszok hogy kerülnek ide, nem tudom. Nem is európa! Oké,oké nem csak európaiak jöhetnek hanem a szerződésesek. Szergejék jöttek láttak énekeltek egy szomorút és a már jól megszokott hajdani orosz barbárságot lecsiszolva ugyan de azt alapjaiban visszahozva, érezhető akcentussal váltak a későbbiekben elfelejtetté. Mint a daluk címe is előre vetíti gazul: Lost and forgotten.
Esik a műhó, az énekes egy fotóról énekel és meg is mutatja, (ez a "cruel cruel" dolog nem az, hogy a nő nem szereti) ráadásul még meg is csúszik a hangja a fotós résznél. Annyira nem bánkódhatnak, majd egy zenélő hógömb gyár leszerződtetheti őket.
Albánia. kérdőjel. -?-! Ez az amit először bök meg, aztán így is marad. Oldalról a nő úgy néz ki mint egy kérdőjel. Énekelni azért tud, és karaktere is van. Kissé madonna imitátor annyi különbséggel, hogy madonna idősebb és szebb, a néni pedig fiatalabb madonnánál és ráncosabb.
Ha ez még nem lenne elég, még macskanőt is imitál. Ezzel a szereléssel belőle is lehetne simán pornót, milf kategóriában.
Ciprus. Kis ország, még kisebb tehetségekkel. Fociban abban elkenték a szánk, de abban ki nem?
Az énekes gyerek tinibálvány lehet, az össze szigetelő szalagozott gitár pedig ereklye. Azt mondja, az élet szebb tavasszal, de akkor minek ment Osloba? Ott nincs olyan jó idő mint cipruson. Főleg nem ilyenkor.
Balázs palinak sok titkolt, latens rajongója lehet. Példa erre a spanyol előadó és a dán is. Cimboránk már okosabb volt (ámbár öltözködésben pocsékabb) szerzett maga mellé egy nőt is: mandula szemek, távol keleti jelleg. Dániában őshonos. Sablon zene, nincs is semmi könnycsorgatóan rossz, vagy jó. Ez is mehet majd a karácsonyi válogatás cd-re, 990-ért.
Izlandot az utóbbi időben három nagy tragédia érte. Ebből kettő ismeretes. Gazdasági válság és a vulkán kitörés. A harmadik? Shrek nője megnőtt térfogattal, hajjal és hangerővel és tejdelemmel riogatja a becsületes esti burzsuj, proli tévénézőket. Lehet izland a dagadt nők gyártására szakosította magát.
Bosznia és Hercegovina egész jó nótát hozott. Első hallásra. Jó a refrén, jó a cím "mennydörgés és villám" már-már az apokalipszis indul felém, sőt, el is hiszem hogy jön! Füst, kemény gitárjáték (a metáltól még messze van!) karakteres, erős és tiszta hang. Kezdem átadni magam a világvégi hangulatnak de a kibontakozó érzet megtörik. A füstből emberek lépnek elő (és még az öltözetükkel sem lenne baj) és konkrétan ezzel és a vokálozásukkal törik meg a katarzis bimbóját. Szelíden táncikálnak a háttérben, elősegítve a visszautasítást. A dal kissé emelkedettre sikerült (nem kiemelkedőre) pátoszosra, ám ezek a színpadi elemek vetik vissza.
Szépen és hatásosan el tudnám képzelni akusztikus gitárral, villanygitárral, néhány vonóssal, közepes nagyságú orkesztával. Nem tudom, mit enged az eurovízió persze.
Utána néztem a srác a boszniai megasztár egyik arca volt, azt nem tudom, meg e nyerte. Gondolom igen.
A horvátoknak maradjon meg a tengerpart és ne énekeljenek. Ez így lenne korrekt. Három nőt daloltatni akiknek a szépség-karizmatikusság kettősében az utóbbin van kevesebb hangsúly, nem jó ötlet. Ha magát a "három nő énekel és a szájukba pont beleillik a nemi szervem" stílust (mint piaci vonzerőt) nézzük akkor oszlopos példa erre az orosz Via Gra stop stop stop dala (a többi felejtős) vagy a szintén orosz és 2007 körül víziós Serebro Song#1 dala. Oroszul is. Rájuk is igaz a porno kompatibilitás, bár ezt a titulust sok nőre ráakasztanánk.
A hajdani baby sisters és a bestiák is rendelkeznek megjelenésükben (ha hangilag kevésbé is) elegendő egészséges szexualitással, ahhoz hogy eladható legyen. A horvátok nem.
A bolgár dal "óóó"-ja lenyűgöző, bármikor ráférne egy diszkós egyvelegre fél órásra mixelve, de nem egy eurovíziós dalversenyre. Menjen haza, ott énekeljen, ott szeretni is fogják. Nem igazán kritikán aluli, de ha már elmegy vigyen valami kevésbé szart mint ez. Köszönjük.
A belgák, beloruszok és észtek közül az első kettő nagyon gyenge, az utolsó egészen tűrhető. Az éneklő srácot a gitárjával üti a kislány zongorával (mind fizikai, mint meghatottsági értelemben) és őket vágja kenterbe az ostobák versenyén a papírfejű gnóm.
A finnek népi regét adtak elő tangóharmonikára, rángatott hegedűre, gyp-s pogot játszó éneklő férfiakra. Hol vannak azok a fényes Lordi vezette idők? Itt kifejezetten jogos a banda who's your daddy kérdése.
Édes testvéreink a románok. Keblemre cimborák! Nenene, ne neoncsövesen, égősorosan.
Korrekt kis egynyári nóta lett, abba nem is igazán kötnék bele. Oké, tiszta sor hogy don't "play with fire" de ha már mondják tartsák is be! Ja, hogy ez valami modern kori lázadós dolog, hogy amit mondunk annak az ellenkezőjét tesszük?
Affektálnak. A fickó jobban mellesleg úgy néz ki mint a sarki takarító vagy egy diszkós benzinkutas. A bőrdzseki rendben, de a kopott piros nadrág nem. Mi ez hakni? Ja nem, bocs eleganciát sugároz mindenfele a zongora, ha nem üveg, átlátszó és világít. Hihető is lenne, hogy tudnak játszani ilyen faszán élőben (mert biztos tudnak) mert a dal végén (mert az okos román hangszerkészítők még gázcsövet és gyújtóst is szereltek a zongorába) a felkapó tűztől felbátorodva fel állnak (és ha jól halottam szólnak még a billentyűk) és énekelnek tovább.
Itt a vokalistáknak megvan a funkciója és kevésbé szebbek az énekes néninél, ami így esztétikus úgy ahogy.
A nő maga jő bőr, ez kétségtelen. Rágugléztam, azokon a képeken már nem. Egybe bőrruhában van és akaratlanul is az jut az eszembe, egy ilyenbe mennyire mocskosul bele lehet izzadni...
A román hangilag képzett nők hangja mindig közelít a sufni operaénekesekéhez. Nem tudom miért, valószínűleg az iskolában tanítják így. A néni szintén simán elmehetne pornósnak magasabb kategóriába, csupán egy kis átképzés kellene. Hozzátenném még, hogy aranyos amikor zongorázik és koncentrál, ámbár ez a végső megítélésen nem változtat.
Az offical klipjük nem tetszett. Meg van csinálva, de túl sablon.
A román barátaink is jöttek, láttak és némi exhibicionizmussal akartak tarolni. Nos, nem ment.
Természetesen még mindig jobbak voltak mint a mezőny nagy része.
2010. június 3., csütörtök
2010. május 24., hétfő
Káo(r)sz(ág)
Sírnak a lányok. A szél jajszót hoz felénk. Éneklünk és közben bátorítjuk egymást. Mindenkinek természetes a hangja. Nem remeg. Bizony már túl vagyunk bokrokon és árkokon. A bányalég deresíti a halántékunk. A nyulak hátukat egymásnak vetve szaglásszák az izzadtság illatú levegőt, melybe itt-ott belekeveredik a tavasz. Akácvirág, nyíló nárcisz, mezei virágok, fű illat. A kilépő tenor gazra lép, a tarack és őszbogáncs meredezik ki a bakancsa mellől. A távolban a tüzérségi ágyúk dörömbölnek, a fegyverek darabosan ropognak. Egy elképzelt ezüstösen csillogó Cadillac pislákoló féklámpákkal zúg végig a réten és megjelenik a hátunk mögött. Egy kis buckáról felrepül és várhatóan elzúg mellettünk általunk eddig még ismeretlen sofőrrel és indokkal. Épp elmélyülök a gondolatban, de felver a tenor hangja:
vietnámban gyártanak rövid nadrágot az amerikai gyerekeknek.
Pedig már kezdtem vizualizálni, a leszakadó cadillac lökhárítót, a földet éréstől felhuppanó sofőrt és tudatosítani a reményt: ki is ő. Köszönöm tenor úr. Nem vádolom, ez a dolga.
Lekötött szemű lovak sétálnak hozzák és csemegéznek épp a fűből. Simogat a szél.
Hivogató az ég. és a remény, hogy fent vár valaki. Beszélgetni, mesélni,panaszkodni, okolni. Nem csak én gondolok erre. A gondolat elgondolásához itt sem kellene lennem. Bárki megtehetné helyettem. A tenor közlése után mindenki elhallgat. Őt nézzük. Vőlegény volt valamikor. A menyasszonyát repesz sújtotta eszméletlenné és felismerhetetlenné az arcát. Mielőtt felébredt, főbe lőtte. Mondhatnánk "kegyetlen világ" de nem. Csak "ilyen". Nem volt ebben semmi embertelen és elítélendő. Megegyeztek, paktumuk volt. Mint tudhatjuk már, a paktum igazán súlyos megállapodás (nem érdemes az igazságosságát firtatni) és ebben az esetben, ennek a paktumnak a legsúlyosabb pontja ez volt. A főbelövés. Fordított esetben is.
A többiek nézik. Nézik és tudják. Árnyékaik merevek. Fogadni mernék, ha lenne elszívnának szolidan egy cigarettát.
Úgy érezzük magunkat mintha két oldal közül kellene választanunk. Nem Óceánia, Eurázsia, Keletázsia. Egyik és másik. Szívesen megtennénk higgyék el nekünk könnyelműn, de visszatartanak az ígéretek. Mindketten azt mondják, ők a jók, az erősek, az igazságosak. A végső megoldás. Hogyan hihetnénk bármelyikőjüknek is? Mindketten ugyan azt akarják, lövik egymást és mindkettejüknek más lehet az igazsága. Ez a mi igazi problémánk. Tompa tények mögé bújtatott dönteni nem akarás. Hezitáció a mi vesszőparipánk ami paradox módon hajt előre.
Íme a világ, íme az ember. Ecce homo kapitámy, ecce.
Mindketten azt mondják, menjünk. Hová?
Fülledt az idő. A zsebórák mutatói lassabban járnak. Pára rozsdálja a fogaskerekeiket. Már ami jár még. Amelyiket nem fullasztotta meg végleg a bombák köpte légnyomás. Olyanok azok a zsebórák mint az emberek. Vannak, ülnek,állnak, ketyegnek, lőnek és a súlytólégtől elkábulnak. Tartok attól, hogy a ledobott bombák lábnyomán nincs már egy működő óra sem a még kerek világon, csupán ez a néhány. Nem tartok attól, hogy a hűtökre ragasztott temérdek hűtőmágnes már darabokban van a földön minden konyhában. Így kell lennie. Ha nincs meg az idő mérésének eszköze, időtlenné válik minden. Egy golyó suhanása, a torkolattűz, a füst, a komor ég, a morál.
és az eső.
Langyos nyárközépihez hasonlítható eső hullik ránk ritka és kövér cseppekben.
Gyermekkorunkban mindig hittük: a mesének nincs vége, ám ha mégis vége szakadna, jön egy új. Most azt akarjuk, szakadjon vége. Még ha ez a mi kettészakadásunkkal is járna.
Ezt gondoljuk. Gondolják körülöttem és ha meg is szakadna a jelenlétem, független tőlem is így gondolják majd. A Meghasonlott Férfiak kórusa.
Célkeresztek vaktüzében fetrengünk
a lehulló levelek fátyla ólomszínű
dőzsöl a mámor, magasra rúg az ég,
zuhan a bolond, lohol a vész.
s lemarad a vígság.
vietnámban gyártanak rövid nadrágot az amerikai gyerekeknek.
Pedig már kezdtem vizualizálni, a leszakadó cadillac lökhárítót, a földet éréstől felhuppanó sofőrt és tudatosítani a reményt: ki is ő. Köszönöm tenor úr. Nem vádolom, ez a dolga.
Lekötött szemű lovak sétálnak hozzák és csemegéznek épp a fűből. Simogat a szél.
Hivogató az ég. és a remény, hogy fent vár valaki. Beszélgetni, mesélni,panaszkodni, okolni. Nem csak én gondolok erre. A gondolat elgondolásához itt sem kellene lennem. Bárki megtehetné helyettem. A tenor közlése után mindenki elhallgat. Őt nézzük. Vőlegény volt valamikor. A menyasszonyát repesz sújtotta eszméletlenné és felismerhetetlenné az arcát. Mielőtt felébredt, főbe lőtte. Mondhatnánk "kegyetlen világ" de nem. Csak "ilyen". Nem volt ebben semmi embertelen és elítélendő. Megegyeztek, paktumuk volt. Mint tudhatjuk már, a paktum igazán súlyos megállapodás (nem érdemes az igazságosságát firtatni) és ebben az esetben, ennek a paktumnak a legsúlyosabb pontja ez volt. A főbelövés. Fordított esetben is.
A többiek nézik. Nézik és tudják. Árnyékaik merevek. Fogadni mernék, ha lenne elszívnának szolidan egy cigarettát.
Úgy érezzük magunkat mintha két oldal közül kellene választanunk. Nem Óceánia, Eurázsia, Keletázsia. Egyik és másik. Szívesen megtennénk higgyék el nekünk könnyelműn, de visszatartanak az ígéretek. Mindketten azt mondják, ők a jók, az erősek, az igazságosak. A végső megoldás. Hogyan hihetnénk bármelyikőjüknek is? Mindketten ugyan azt akarják, lövik egymást és mindkettejüknek más lehet az igazsága. Ez a mi igazi problémánk. Tompa tények mögé bújtatott dönteni nem akarás. Hezitáció a mi vesszőparipánk ami paradox módon hajt előre.
Íme a világ, íme az ember. Ecce homo kapitámy, ecce.
Mindketten azt mondják, menjünk. Hová?
Fülledt az idő. A zsebórák mutatói lassabban járnak. Pára rozsdálja a fogaskerekeiket. Már ami jár még. Amelyiket nem fullasztotta meg végleg a bombák köpte légnyomás. Olyanok azok a zsebórák mint az emberek. Vannak, ülnek,állnak, ketyegnek, lőnek és a súlytólégtől elkábulnak. Tartok attól, hogy a ledobott bombák lábnyomán nincs már egy működő óra sem a még kerek világon, csupán ez a néhány. Nem tartok attól, hogy a hűtökre ragasztott temérdek hűtőmágnes már darabokban van a földön minden konyhában. Így kell lennie. Ha nincs meg az idő mérésének eszköze, időtlenné válik minden. Egy golyó suhanása, a torkolattűz, a füst, a komor ég, a morál.
és az eső.
Langyos nyárközépihez hasonlítható eső hullik ránk ritka és kövér cseppekben.
Gyermekkorunkban mindig hittük: a mesének nincs vége, ám ha mégis vége szakadna, jön egy új. Most azt akarjuk, szakadjon vége. Még ha ez a mi kettészakadásunkkal is járna.
Ezt gondoljuk. Gondolják körülöttem és ha meg is szakadna a jelenlétem, független tőlem is így gondolják majd. A Meghasonlott Férfiak kórusa.
Célkeresztek vaktüzében fetrengünk
a lehulló levelek fátyla ólomszínű
dőzsöl a mámor, magasra rúg az ég,
zuhan a bolond, lohol a vész.
s lemarad a vígság.
2010. május 3., hétfő
Unforgettable too...
Ma volt meg az érettségi első puritánnak nem nevezhető mentális sortüze a szilajságom ellen. A magyar.
Reggel a következő kis felkiáltás (igen, ami mein führerrel kezdődik) járt a fejemben és a hozzá tartozó képsorok. Ez járt a ballagás alatt és néha-néha felütötte magát könnyed sétáimkor is.
A zene nem eredeti alatta, megváltoztattam kicsit, így abszurdabb.
Igen, egyszerű vagyok.
Reggel a következő kis felkiáltás (igen, ami mein führerrel kezdődik) járt a fejemben és a hozzá tartozó képsorok. Ez járt a ballagás alatt és néha-néha felütötte magát könnyed sétáimkor is.
A zene nem eredeti alatta, megváltoztattam kicsit, így abszurdabb.
Igen, egyszerű vagyok.
2010. április 4., vasárnap
2010. március 10., szerda
Tamás a mennybe megy
Takarodjanak amúgyismeg oda ahová. Már rengetegszer megmondtam nekik, hogy a szögeket fejjel lefelé verjék be. Isten is így csinálta, azért hív most magához, mint a legnagyobb ászt. Más dolog, hogy meg se kérdezett a pimasz disznója. Na mindegy, a hátamra a 'Trisztán és Izoldából" van egy oldal ragasztva, a kezemben meg egy izzadságfoltos fénykép Lipótmezőről. Diavetítő a zsebemben és egy nukleáris öngyújtó. Az élet szép, nem is kell ennél több.
2010. január 19., kedd
Wasp Haze
Mosolygom. Miért? amikor kimegyek a táblához szünetben és felírok valamit; akkor tudom hogy alig fogják megérteni, tudom hogy energia vámpírkodom akkor és tudom, hogy azok a beszélő majmok mind akasztani valóak. Mégis megcsinálom, és hiszem, hogy érhetek vele valamit.
A kis csokikeksz karikákat a kakaó alá nyomom. Vadnászra gondolok, gerinc ácsolt vígveszélyre. Meg arra, hogy milyen idő lehet odakinn.
A világ tetején ülök, majd a semmi közepén. Elszaladtam, aztán visszajövök. Végtére is, mindegy, hol ordítok.
Miért? mert nem a dolgok hogyan-ja a fontos, az másodlagos. Miért? Akarsz többet?
Vivát!
Gerinc ácsolt víg veszély az,
ami mellett elsuhanunk,
ránk kacag,
majd elszalad
a következő sarokig.
Aztán összeesik?
Ez így nem igaz. A vígveszély nem esik össze a sarkon túl. Vannak esetek amikor igen, de abban a pillanatban amikor elkezd hanyatlani, megszűnik víg-veszélynek lenni.
Csak szeretnénk hinni, hogy a vígveszélynek ilyen könnyen vége lehet. Ha az összeesés könnyűnek nevezhető.
Gerintc-ácsolt, mert művi, víg mert mulattató
mint a destrukció
és veszély,
mert a buksinkig elér.
-
mulattató!
a veszély
mint a destrukció
buksinkig elér.
-
Egy labdácskát dobálok és kacagom, "a nézőpontok mind ilyenek!" és a világról magyarázok és beverem a fejem.
Ím itt a világ közepe, a vége és a szélei. Dobálom ezt is, magammal együtt. Végtére is, mindegy, mennyire rázzuk össze.
Hátradőlök, finom füst illatot érzek és a plafont nézem. Ha az lehullana, nem találna el. Nem találhatna el. Nincs olyan, hogy az eltaláljon.
Elmélet az,
ha elképzelem a plafont.
ha lefekszem a plafon alá.
ha elkezdek hinni a lehullásában.
ha valami kis zenét is képzelek hozzá.
ha ámulva lesem a lehullását és mint télen vagy esőben felfelé tartott fejjel, nyitott szájjal nézem a darabok fejem melletti elsuhanását.
ha az ablakon túl valami más van.
ha felkelek és leporolom magam.
ha az izületeim recsegnek.
ha diadalittas a mosoly.
ha állnak még a falak.
ha újragondolhatom.
ha van egy pont.
a visszatérésé.
Gyakorlat az,
ha nincs pont.
Semmilyen.
Ki kellene egy kis sávot ásnunk a tengerig, hogy ha magányosak lennénk, láthassuk.
Ha megunnánk, világvégkiárusitáson árulnánk magunk.
Nem néznénk az órát, de a nagy keszekuszaságban tudnánk: az a kis megállt mutató nem ferdült el. Forog az, csak nem mozog.
Forog, mert törvényszerű és romantikus.
Nem mozog, mert a ráció kizárhatatlan.
Vadnász!
a romokon és por fejeken.
hajcsomókon
kéz fejeken.
vakolaton
Vakolaton
Vakolaton!
vakokon.
a sajátjainkon.
Ránk reflektált vakokon.
Aztán a porból por lesz, rendeltetés szerűen. Ez nem változik, a nézőpont igen.
Én nem hiszem el ,hogy igazunk lehet. Azt végképp nem, hogy van.
Végveszély az,
ha revolvert szítanak a fejünknek és egy fül-rezzenés egy kattanás.
ha mi szorítunk a sajátunknak.
ha az egész plafon felénk tart.
ha ennek a plafonnak nincsenek tartó falai, sem semmije.
ha senkit nem érdekelnek majd a cipő koppanások.
sem a wc csészébe dobott teafilter.
ha nem tudjuk majd eldönteni, hogy a hajszárító a koponyánk melyik felének ütődik.
ha nem lesz ami megállít.
ha nem lesz ami elindít.
ha majd nem indít meg az individuum és nem vágjuk le a körmeink.
ha magunk napról napra tartjuk fel,
ha a belénk kalapált szögek kiesnek.
Ha elsuhanunk egymás mellett, kacagunk, mámort érzünk és a sarkon túl összeesünk.
A kis csokikeksz karikákat a kakaó alá nyomom. Vadnászra gondolok, gerinc ácsolt vígveszélyre. Meg arra, hogy milyen idő lehet odakinn.
A világ tetején ülök, majd a semmi közepén. Elszaladtam, aztán visszajövök. Végtére is, mindegy, hol ordítok.
Miért? mert nem a dolgok hogyan-ja a fontos, az másodlagos. Miért? Akarsz többet?
Vivát!
Gerinc ácsolt víg veszély az,
ami mellett elsuhanunk,
ránk kacag,
majd elszalad
a következő sarokig.
Aztán összeesik?
Ez így nem igaz. A vígveszély nem esik össze a sarkon túl. Vannak esetek amikor igen, de abban a pillanatban amikor elkezd hanyatlani, megszűnik víg-veszélynek lenni.
Csak szeretnénk hinni, hogy a vígveszélynek ilyen könnyen vége lehet. Ha az összeesés könnyűnek nevezhető.
Gerintc-ácsolt, mert művi, víg mert mulattató
mint a destrukció
és veszély,
mert a buksinkig elér.
-
mulattató!
a veszély
mint a destrukció
buksinkig elér.
-
Egy labdácskát dobálok és kacagom, "a nézőpontok mind ilyenek!" és a világról magyarázok és beverem a fejem.
Ím itt a világ közepe, a vége és a szélei. Dobálom ezt is, magammal együtt. Végtére is, mindegy, mennyire rázzuk össze.
Hátradőlök, finom füst illatot érzek és a plafont nézem. Ha az lehullana, nem találna el. Nem találhatna el. Nincs olyan, hogy az eltaláljon.
Elmélet az,
ha elképzelem a plafont.
ha lefekszem a plafon alá.
ha elkezdek hinni a lehullásában.
ha valami kis zenét is képzelek hozzá.
ha ámulva lesem a lehullását és mint télen vagy esőben felfelé tartott fejjel, nyitott szájjal nézem a darabok fejem melletti elsuhanását.
ha az ablakon túl valami más van.
ha felkelek és leporolom magam.
ha az izületeim recsegnek.
ha diadalittas a mosoly.
ha állnak még a falak.
ha újragondolhatom.
ha van egy pont.
a visszatérésé.
Gyakorlat az,
ha nincs pont.
Semmilyen.
Ki kellene egy kis sávot ásnunk a tengerig, hogy ha magányosak lennénk, láthassuk.
Ha megunnánk, világvégkiárusitáson árulnánk magunk.
Nem néznénk az órát, de a nagy keszekuszaságban tudnánk: az a kis megállt mutató nem ferdült el. Forog az, csak nem mozog.
Forog, mert törvényszerű és romantikus.
Nem mozog, mert a ráció kizárhatatlan.
Vadnász!
a romokon és por fejeken.
hajcsomókon
kéz fejeken.
vakolaton
Vakolaton
Vakolaton!
vakokon.
a sajátjainkon.
Ránk reflektált vakokon.
Aztán a porból por lesz, rendeltetés szerűen. Ez nem változik, a nézőpont igen.
Én nem hiszem el ,hogy igazunk lehet. Azt végképp nem, hogy van.
Végveszély az,
ha revolvert szítanak a fejünknek és egy fül-rezzenés egy kattanás.
ha mi szorítunk a sajátunknak.
ha az egész plafon felénk tart.
ha ennek a plafonnak nincsenek tartó falai, sem semmije.
ha senkit nem érdekelnek majd a cipő koppanások.
sem a wc csészébe dobott teafilter.
ha nem tudjuk majd eldönteni, hogy a hajszárító a koponyánk melyik felének ütődik.
ha nem lesz ami megállít.
ha nem lesz ami elindít.
ha majd nem indít meg az individuum és nem vágjuk le a körmeink.
ha magunk napról napra tartjuk fel,
ha a belénk kalapált szögek kiesnek.
Ha elsuhanunk egymás mellett, kacagunk, mámort érzünk és a sarkon túl összeesünk.
2009. december 26., szombat
10. nap - Wavin our banner over the place
Bizony, bizony most jön a nagy durranás! Nem, nem az, hogy a kilenc után tíz jön, bár bizonyára ennek felismerése meg nem nevezett kultúrkörökben igen nagy erény.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.
Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.
Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.
Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.
Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.
Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.
At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.
Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.
Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.
Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.
Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.
Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.
At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.
9. nap - in an another view - stay as you are
Egy nappal a nagy attrakció előtt. Általánosan mindenki nyugodt volt. Már nem igazán wörksoppoltunk, a dolgok 90%-ra készen voltak. Másnap SzimplaStudióban zenefelvétel, előtte még gyakorlás, a dekorosoknak és fotósoknak helység díszítés. A Szimpla régi teázó részében fogják kialakítani, kicsit globalizációs, kicsit univerzumos (most jutott eszembe, énekelhettünk volna Muse-t is, de azt meg alig tudtuk, meg azért fasság lett volna, bevallom. Jó ötletnek tűnik, mindegy.) Festettek bögréket amik majd később fontos szerepet fognak kapni, amolyan jól magyarosan.
Nem térek el a lényegtől, na!
Este kis versenyes, csapatjátékos okosodás volt a szigetről meg egy csomó más dologról.(Nagy náluk a születési arány, meg a hallozási is, lévén tengeri sziget és a tájfun nem haver, így jutottam arra a sunyi következtetésre, hogy amit elvisz a szél, azt gyorsan újratermelik. Nem volt szép tőled tamás, dádá.) Ezek a játékok, már-már szinte országos pacsizásban teltek, de csak azért nem teljesen abban, mert egyikünk sem tartozik a másik országához. Visszautalva az első napi bejegyzésre, lehet hogy a pierekkel is lepacsiztunk volna, de hazaszeretet meg virtus ide meg oda, még sem felejthetjük el az az aprócska kis szépséghibát a közös barátságban amit velünk műveltek 1920 június 4-dik verőfényes (ha az az volt) napján. Mindegy is, vica versa, kaptak némi pénzhamisítást. Nos, itt arra akartam rámutatni, hogy ezeknek a srácoknak közük nincs ehhez a kis efférhoz, így szent lehet a béke. Nameg trécseltünk (személyszerint én főként, nem tudom ki még) a rasszismusról, hogy nem szép dolog. Egyetértettem. Kész.
Vissza az esti mókához. Ajándékokat adtak, örültünk is neki mint majmocska a farkának. Tervezgettük a holnapi napot, elvoltunk. Jelentem, a poszt itt befejezetlen marad, egyrészt mert nem igazán emlékszem,(a lényeges dolgokra igen, de a többit nem tölteném ki snassz zsebszöveggel) annyit még hozzá tennék, hogy volt néhány magam által mestervágásnak nevezhető de valójában nem az húzásom, a mi kis ungaréze társadalmunkat illetően. Külön posztban, ígérem.
A cím meg épp előkészíti a 10.napi és egyben befejező epizódrészt, mindenki nagy örömére, bánatára meg lekakkantására is.
Még mindig tartom és fogom is, hogy ezek a srácok egy új nézőpontot mutattak nekünk (és remélem mi is nekik) ellenkező minőségben. Kitalálható, hogy a miénk volt a rosszabb, de morálisan többletértékkel bíró. Valami ilyesmit gondolhattal:
Van egy ilyen hely is, sokkal hidegebb és sokkal viszontagságosabb mint a sziget. Nem csak az időjárás.
Amit én bizony bizony, szájhúzva kicsit is, de megértek. Mosolygom is, finoman, naná.
Nem térek el a lényegtől, na!
Este kis versenyes, csapatjátékos okosodás volt a szigetről meg egy csomó más dologról.(Nagy náluk a születési arány, meg a hallozási is, lévén tengeri sziget és a tájfun nem haver, így jutottam arra a sunyi következtetésre, hogy amit elvisz a szél, azt gyorsan újratermelik. Nem volt szép tőled tamás, dádá.) Ezek a játékok, már-már szinte országos pacsizásban teltek, de csak azért nem teljesen abban, mert egyikünk sem tartozik a másik országához. Visszautalva az első napi bejegyzésre, lehet hogy a pierekkel is lepacsiztunk volna, de hazaszeretet meg virtus ide meg oda, még sem felejthetjük el az az aprócska kis szépséghibát a közös barátságban amit velünk műveltek 1920 június 4-dik verőfényes (ha az az volt) napján. Mindegy is, vica versa, kaptak némi pénzhamisítást. Nos, itt arra akartam rámutatni, hogy ezeknek a srácoknak közük nincs ehhez a kis efférhoz, így szent lehet a béke. Nameg trécseltünk (személyszerint én főként, nem tudom ki még) a rasszismusról, hogy nem szép dolog. Egyetértettem. Kész.
Vissza az esti mókához. Ajándékokat adtak, örültünk is neki mint majmocska a farkának. Tervezgettük a holnapi napot, elvoltunk. Jelentem, a poszt itt befejezetlen marad, egyrészt mert nem igazán emlékszem,(a lényeges dolgokra igen, de a többit nem tölteném ki snassz zsebszöveggel) annyit még hozzá tennék, hogy volt néhány magam által mestervágásnak nevezhető de valójában nem az húzásom, a mi kis ungaréze társadalmunkat illetően. Külön posztban, ígérem.
A cím meg épp előkészíti a 10.napi és egyben befejező epizódrészt, mindenki nagy örömére, bánatára meg lekakkantására is.
Még mindig tartom és fogom is, hogy ezek a srácok egy új nézőpontot mutattak nekünk (és remélem mi is nekik) ellenkező minőségben. Kitalálható, hogy a miénk volt a rosszabb, de morálisan többletértékkel bíró. Valami ilyesmit gondolhattal:
Van egy ilyen hely is, sokkal hidegebb és sokkal viszontagságosabb mint a sziget. Nem csak az időjárás.
Amit én bizony bizony, szájhúzva kicsit is, de megértek. Mosolygom is, finoman, naná.
2009. december 20., vasárnap
2009. december 12., szombat
Ma esti kisgondolat
Valójában csak maga a Káosz örök, ami egy és oszthatatlan, az igazi Rend. Paradoxon ide vagy oda, így gondolom. A káosz univerzális, mindig fellelhető, sosem eltűnő, örök. Míg a rend viszonylagos és időleges. A káosz ostoba kivetülése az emberekre olyan, mint amikor egy test fej nélkül vergődik ide oda. Jó szó erre a fejetlenség.
Kivetülése az emberekre pedig: a holnaputáni szalagavató. (Jelen helyzetben, ismeretek és tények közt.)
Jóéjt:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
