Wasp Haze

Mosolygom. Miért? amikor kimegyek a táblához szünetben és felírok valamit; akkor tudom hogy alig fogják megérteni, tudom hogy energia vámpírkodom akkor és tudom, hogy azok a beszélő majmok mind akasztani valóak. Mégis megcsinálom, és hiszem, hogy érhetek vele valamit.

A kis csokikeksz karikákat a kakaó alá nyomom. Vadnászra gondolok, gerinc ácsolt vígveszélyre. Meg arra, hogy milyen idő lehet odakinn.

A világ tetején ülök, majd a semmi közepén. Elszaladtam, aztán visszajövök. Végtére is, mindegy, hol ordítok.

Miért? mert nem a dolgok hogyan-ja a fontos, az másodlagos. Miért? Akarsz többet?
Vivát!

Gerinc ácsolt víg veszély az,
ami mellett elsuhanunk,
ránk kacag,
majd elszalad
a következő sarokig.
Aztán összeesik?

Ez így nem igaz. A vígveszély nem esik össze a sarkon túl. Vannak esetek amikor igen, de abban a pillanatban amikor elkezd hanyatlani, megszűnik víg-veszélynek lenni.
Csak szeretnénk hinni, hogy a vígveszélynek ilyen könnyen vége lehet. Ha az összeesés könnyűnek nevezhető.
Gerintc-ácsolt, mert művi, víg mert mulattató
mint a destrukció
és veszély,
mert a buksinkig elér.
-
mulattató!
a veszély
mint a destrukció
buksinkig elér.
-
Egy labdácskát dobálok és kacagom, "a nézőpontok mind ilyenek!" és a világról magyarázok és beverem a fejem.

Ím itt a világ közepe, a vége és a szélei. Dobálom ezt is, magammal együtt. Végtére is, mindegy, mennyire rázzuk össze.
Hátradőlök, finom füst illatot érzek és a plafont nézem. Ha az lehullana, nem találna el. Nem találhatna el. Nincs olyan, hogy az eltaláljon.

Elmélet az,
ha elképzelem a plafont.
ha lefekszem a plafon alá.
ha elkezdek hinni a lehullásában.
ha valami kis zenét is képzelek hozzá.
ha ámulva lesem a lehullását és mint télen vagy esőben felfelé tartott fejjel, nyitott szájjal nézem a darabok fejem melletti elsuhanását.
ha az ablakon túl valami más van.
ha felkelek és leporolom magam.
ha az izületeim recsegnek.
ha diadalittas a mosoly.
ha állnak még a falak.
ha újragondolhatom.
ha van egy pont.
a visszatérésé.

Gyakorlat az,
ha nincs pont.
Semmilyen.


Ki kellene egy kis sávot ásnunk a tengerig, hogy ha magányosak lennénk, láthassuk.
Ha megunnánk, világvégkiárusitáson árulnánk magunk.
Nem néznénk az órát, de a nagy keszekuszaságban tudnánk: az a kis megállt mutató nem ferdült el. Forog az, csak nem mozog.
Forog, mert törvényszerű és romantikus.
Nem mozog, mert a ráció kizárhatatlan.

Vadnász!
a romokon és por fejeken.
hajcsomókon
kéz fejeken.
vakolaton
Vakolaton
Vakolaton!
vakokon.
a sajátjainkon.
Ránk reflektált vakokon.

Aztán a porból por lesz, rendeltetés szerűen. Ez nem változik, a nézőpont igen.

Én nem hiszem el ,hogy igazunk lehet. Azt végképp nem, hogy van.


Végveszély az,
ha revolvert szítanak a fejünknek és egy fül-rezzenés egy kattanás.
ha mi szorítunk a sajátunknak.
ha az egész plafon felénk tart.
ha ennek a plafonnak nincsenek tartó falai, sem semmije.
ha senkit nem érdekelnek majd a cipő koppanások.
sem a wc csészébe dobott teafilter.
ha nem tudjuk majd eldönteni, hogy a hajszárító a koponyánk melyik felének ütődik.
ha nem lesz ami megállít.
ha nem lesz ami elindít.
ha majd nem indít meg az individuum és nem vágjuk le a körmeink.
ha magunk napról napra tartjuk fel,
ha a belénk kalapált szögek kiesnek.
Ha elsuhanunk egymás mellett, kacagunk, mámort érzünk és a sarkon túl összeesünk.