Disztrukt

Éljen a rombolás nagy mókája, seperjünk, tisztogassunk!


Nihil vagyok. Izmusokba temetkezem, szürreál gondolkodom, dadaistává forgácsolom és a futurizmusommal vágom képen magam.



Muse: Resistance album

want to reconcile the violence in your heart
I want to recognise your beauty's not just a mask
I want to exorcise the demons from your past
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart

You trick your lovers
That you're wicked and divine
You may be a sinner
But your innocence is mine

Please me
Show me how it's done
Tease me
You are the one

(a színezett szöveg egy elferdített dadaista jelmondat. a Muse jó is és ide is illik. kicsit.)

Még igen.

Szeretem a harci dühöt, mert oly ritkán jő, s gyűlölöm, mert még ritkábban tudom kitölteni. (mint tömény méregoldatot átlátszó üvegpohárba.)


Megértem és átéltem az előző napokat, egész pozitívan. (Még nem az igazi.) -Rövid helyzetkép most ez-
Szédülettel, szép mosollyal, hazudott glóriával, játszott jósággal. (Mint körhinta egy centrifuga belsejében.)
Amikor komolynak mutatkozom játszani, hazudni, megcsalva érzem magam, egy részem.
A változás újszerűsége.
Mert teljesen sosem változunk.
A hirtelenség magával ragadása. Míg nem mozdulok.

Mint kődarab az örvényszabdalta tenger fenekén.

Idolz

Mindenkinek vannak példaképei, vagy voltak, vagy szeretnék hogy legyenek. Vagy mindkettő.
Gondoltam, míg üresjáratban vagyok Herr Mann Mario és a varázsló kisidegtépésének szünetében (amennyit eddig olvastam belőle se nem lefoglaló, se nem izgalmas) és rázom a fejemet Foo Fighters-re Incubusra meg egy Placebora, addig megejtem ide a saját példaképeim listáját.
Indokolva.:)

Nos, a dobogó.

Az első helyet John 'Hannibal' Smith foglalja el, a méltán híres The A-Team parancsnoka.
Vietnámi veterán, folyton szivarozik, jók a szövegei, kiválóan kezeli a fegyvereket. Igazi példakép, a number one, akivel bármikor lepacsiznék. Agresszív, megfontolt, számító és amolyan világverő klasszis. Mindenkori vigyora felejthetetlen.
Kedvenc mondata, amit minden epizód végén elsüt: "Imádom ha egy terv összejön!"
...és mindig összejön.










Ő a The A-Team-mel kompatibilis, ami anno Szupercsapatként futott a tv-ben. Kiskoromban szinte az összeset láttam. (Na meg, a poénok felét nem értettem)





















A második hely MacGyver-é, a mindig "többet ésszel mint erővel" titkos ügynöké, aki képes akármilyen lehetetlen helyzetből egy kis tudományos-mechanikus-értelmi bravúrral meglógni a gonosz mellékszereplők elől. Nyugodt, találékony, svájci bicskájával és némi ragasztószalaggal akár egy komplett agyműtétet is képes lenne megoldani, ha a szükség úgy hozná. Nem használ fegyvereket, bár egyszer kalával (AK-47) leosztott néhány arcot, de akkor még ez a pacifista morálja nem volt meg. Fiatalkoromban néztem ezt is, sajnálom hogy ma már nem vetítik. A legjobban az univerzalitása fogott meg, amivel a problémákat oldja meg.
A séró iránt már van némi fenntartásom, de az mellékes.
Kedvenc mondata:"Mindent tudok erről az anyagról! Remélem, hogy ez működni fog!" és működik.

















A harmadik hely Rambo-t illeti. Nem azt a Rambot aki végiggyilkolja az egész vietnámi dzsungelt, hanem azt a Rambot akit David Morell írt le a "Rambo" című könyvben.
Röviden: Rambo visszatér a háborúból, asszimilálódni akar, de mint egy igazi lázadó nem sikerül neki, de ez nem igazán rajta múlik. a helyi seriff kiszúrja, majd körülbelül a város fél rendfenntartó állományát likvidálja főhősünk, pusztán azért, mert a seriff kötözködött vele. (Le akarta csukni az arca miatt.) Nem igazi vérfürdő, erdőben hajkurászós, nem világirodalom remeke, de élvezetes. Megtudhatjuk, hogy Rambo eredetileg ki is, mi is, és a volt felettese elmeséli nekünk a profi-amatőr játszma értelmét, hogy miért tudja egy sablonhelyzetben legyőzni az amatőr a profit. (Mert a profi tervre készül, azzal számol, míg az amatőrnek nincs terve, így a véletlenszerűség irányítja. Erre a profi nem tud felkészülni.)
A végén a seriff meghal, majd Rambo is. Szép halál egy ilyen életút után.

Rambo kitartó, merész, erős, becsületes és logikus. Az a karakter, akinek az ember gondolkodás nélkül megadná magát, ha a kertjében találkozna vele. Akit ha a cimborája lenne, folyton vacsorára hívna.

XI

"Fiatal koromban hanyatt fekve bámultam a plafont. Órákon át.
Gyerek koromban, az ágyon hasalva a szőnyeg mintáit."

Idézet, magamtól, a Poste Restante-ből.

Ezt a verset záróéneknek szántam, egy soha meg nem írt drámához.

Elbukott már sok király,
és hátráltak a seregek,
Volt idő, mikor a remény is elveszett.
Napnyugta 's hold-kelte
Látta megfutásunk,
Holdtölte és napkelte,
sírta pusztulásunk.

*

Szintén a drámához:

Túl vén vagy, hogy a levegőt kaszáld,
Hív az utolsó csata,
Mikor meghátrál minden barát,,
Te légy az, ki alább sosem adja.

*

Végül Dianának reményteljesen:

Előbújt rejtekéből a nap,
A felhők sötét hada szétfutott,
Tartsd még a fényed drága,
Míg le nem nyugszik napom.

X

Két négysoros szintén 2007 novemberéből.

Ne csak a szemednek higgy,
A vigyor mögött vicsor lapít,
Hegytetőn fekete farkas vonyít,
Ős idők üvöltésével újra hív.

*

Kígyót melengettetek a kebleteken,
Mint a farkas bárány bőrbe bújva,
Csodálta szent hírű csorda,
Ámító mérgével mind elnémította.

Ez utóbbit egy hirtelen ötlet vezérelte, miszerint egy részben eleget teszek apám egyik ötletének: egyházi iskolába iratkozom. Csavar, hogy reformátusba akartam, ő pedig katolikus.
Aztán nem tettem meg. Több indokból is.

IX

Vándor

Vándor valák
Ősszel köd, télen hó a subám,
Holdfény adja rám köpenyem
'S az éj hű paripám.

Őrzője vagyok a mezőknek,
Földnek és az agg erdőknek.
Utam ott vezet, hol patak csobog,
Terítik rám égkeszkenőjük, a csillagok.

Birodalmamnak határai nincsenek,
Igaz embernek haragomtól nem kell tartania,
Otthon vagyok, bárhol e világban,
és tarisznyámban ott lapul az irónia.

2007 november

Túlszárnyani magam.

Ihletem van, úgy érzem. Versbe kezdtem, rapszódia-szerűbe, Vérketrec címmel.
Amint kész, másolom.

Addig némi helyzetkép, videóban.

VIII

A szeretet útvesztője

Oly sokat jártam már e bús földön,
Ismerem minden kövét.
Bolyongtam éjjeleken és kalapom volt a köd,
Kóstoltam e föld minden bágyasztó füvét.

Oly sokáig vártam,
Hogy elmondjam ezer év is kevés.
Nem találok gyöngyöt a magányban,
Ha volna ki fogná a kezem, nem is keresném.

Oly sokat láttam,
Nem is akarok többet,
Arcod idézhetném ha a fájdalom nem rántana vissza,
Karommal száz és száz dolgot tehetnék,
Ha tekintetem volna tiszta.

Bolyongtam és bolyongok,
Hold volt kalapom és kabátom a köd,
Megtalálsz-e az árnyak között?
Ha én magam sem találom.

Egy érintés, egy szó, köd mi szertefoszló.
Keress és találj, állj és várj -ez nyugtató-
A remény még nem volt ily' iszonytató.

2007 október

VII

egy hajdani sms. Kissé lírikus, azért kerül ide.

Csend van...
Üres és fájó csend.
Átkozott ostromló gondolatok. Nem?
Nyugtalan éj...a tudat oly kevés.
Szépjóéjt.
(Mit hoz a holnap?
Nemtudom.
Igazság?
Hol...?)

VI

Nem áll meg csak pihen.
Nem fut el, hátrál.
Nem fejez be, szüneteltet.
Nem felelőtlen, csak meggondolatlan.
Nem késik, csak nem veszi figyelembe az időt.
Nem feltűn, hanem kitűn.
Nem káromkodik, csak morog.
Nem bolond és nem őrült, nem felel meg másoknak.
Nem szédít, bókol.
Nem rombol, újat alkot.
Nem hazudik, kerüli a problémákat.
Nem él, létezik.
Nem érkezik, megjelen.
Nem tűnik el, vár.
és nem hal meg, homály ködébe vész.

2007 szeptember