Gubanc vahúrék kis csipet csapata
2010. április 4., vasárnap
2010. március 10., szerda
Tamás a mennybe megy
Takarodjanak amúgyismeg oda ahová. Már rengetegszer megmondtam nekik, hogy a szögeket fejjel lefelé verjék be. Isten is így csinálta, azért hív most magához, mint a legnagyobb ászt. Más dolog, hogy meg se kérdezett a pimasz disznója. Na mindegy, a hátamra a 'Trisztán és Izoldából" van egy oldal ragasztva, a kezemben meg egy izzadságfoltos fénykép Lipótmezőről. Diavetítő a zsebemben és egy nukleáris öngyújtó. Az élet szép, nem is kell ennél több.
2010. január 19., kedd
Wasp Haze
Mosolygom. Miért? amikor kimegyek a táblához szünetben és felírok valamit; akkor tudom hogy alig fogják megérteni, tudom hogy energia vámpírkodom akkor és tudom, hogy azok a beszélő majmok mind akasztani valóak. Mégis megcsinálom, és hiszem, hogy érhetek vele valamit.
A kis csokikeksz karikákat a kakaó alá nyomom. Vadnászra gondolok, gerinc ácsolt vígveszélyre. Meg arra, hogy milyen idő lehet odakinn.
A világ tetején ülök, majd a semmi közepén. Elszaladtam, aztán visszajövök. Végtére is, mindegy, hol ordítok.
Miért? mert nem a dolgok hogyan-ja a fontos, az másodlagos. Miért? Akarsz többet?
Vivát!
Gerinc ácsolt víg veszély az,
ami mellett elsuhanunk,
ránk kacag,
majd elszalad
a következő sarokig.
Aztán összeesik?
Ez így nem igaz. A vígveszély nem esik össze a sarkon túl. Vannak esetek amikor igen, de abban a pillanatban amikor elkezd hanyatlani, megszűnik víg-veszélynek lenni.
Csak szeretnénk hinni, hogy a vígveszélynek ilyen könnyen vége lehet. Ha az összeesés könnyűnek nevezhető.
Gerintc-ácsolt, mert művi, víg mert mulattató
mint a destrukció
és veszély,
mert a buksinkig elér.
-
mulattató!
a veszély
mint a destrukció
buksinkig elér.
-
Egy labdácskát dobálok és kacagom, "a nézőpontok mind ilyenek!" és a világról magyarázok és beverem a fejem.
Ím itt a világ közepe, a vége és a szélei. Dobálom ezt is, magammal együtt. Végtére is, mindegy, mennyire rázzuk össze.
Hátradőlök, finom füst illatot érzek és a plafont nézem. Ha az lehullana, nem találna el. Nem találhatna el. Nincs olyan, hogy az eltaláljon.
Elmélet az,
ha elképzelem a plafont.
ha lefekszem a plafon alá.
ha elkezdek hinni a lehullásában.
ha valami kis zenét is képzelek hozzá.
ha ámulva lesem a lehullását és mint télen vagy esőben felfelé tartott fejjel, nyitott szájjal nézem a darabok fejem melletti elsuhanását.
ha az ablakon túl valami más van.
ha felkelek és leporolom magam.
ha az izületeim recsegnek.
ha diadalittas a mosoly.
ha állnak még a falak.
ha újragondolhatom.
ha van egy pont.
a visszatérésé.
Gyakorlat az,
ha nincs pont.
Semmilyen.
Ki kellene egy kis sávot ásnunk a tengerig, hogy ha magányosak lennénk, láthassuk.
Ha megunnánk, világvégkiárusitáson árulnánk magunk.
Nem néznénk az órát, de a nagy keszekuszaságban tudnánk: az a kis megállt mutató nem ferdült el. Forog az, csak nem mozog.
Forog, mert törvényszerű és romantikus.
Nem mozog, mert a ráció kizárhatatlan.
Vadnász!
a romokon és por fejeken.
hajcsomókon
kéz fejeken.
vakolaton
Vakolaton
Vakolaton!
vakokon.
a sajátjainkon.
Ránk reflektált vakokon.
Aztán a porból por lesz, rendeltetés szerűen. Ez nem változik, a nézőpont igen.
Én nem hiszem el ,hogy igazunk lehet. Azt végképp nem, hogy van.
Végveszély az,
ha revolvert szítanak a fejünknek és egy fül-rezzenés egy kattanás.
ha mi szorítunk a sajátunknak.
ha az egész plafon felénk tart.
ha ennek a plafonnak nincsenek tartó falai, sem semmije.
ha senkit nem érdekelnek majd a cipő koppanások.
sem a wc csészébe dobott teafilter.
ha nem tudjuk majd eldönteni, hogy a hajszárító a koponyánk melyik felének ütődik.
ha nem lesz ami megállít.
ha nem lesz ami elindít.
ha majd nem indít meg az individuum és nem vágjuk le a körmeink.
ha magunk napról napra tartjuk fel,
ha a belénk kalapált szögek kiesnek.
Ha elsuhanunk egymás mellett, kacagunk, mámort érzünk és a sarkon túl összeesünk.
A kis csokikeksz karikákat a kakaó alá nyomom. Vadnászra gondolok, gerinc ácsolt vígveszélyre. Meg arra, hogy milyen idő lehet odakinn.
A világ tetején ülök, majd a semmi közepén. Elszaladtam, aztán visszajövök. Végtére is, mindegy, hol ordítok.
Miért? mert nem a dolgok hogyan-ja a fontos, az másodlagos. Miért? Akarsz többet?
Vivát!
Gerinc ácsolt víg veszély az,
ami mellett elsuhanunk,
ránk kacag,
majd elszalad
a következő sarokig.
Aztán összeesik?
Ez így nem igaz. A vígveszély nem esik össze a sarkon túl. Vannak esetek amikor igen, de abban a pillanatban amikor elkezd hanyatlani, megszűnik víg-veszélynek lenni.
Csak szeretnénk hinni, hogy a vígveszélynek ilyen könnyen vége lehet. Ha az összeesés könnyűnek nevezhető.
Gerintc-ácsolt, mert művi, víg mert mulattató
mint a destrukció
és veszély,
mert a buksinkig elér.
-
mulattató!
a veszély
mint a destrukció
buksinkig elér.
-
Egy labdácskát dobálok és kacagom, "a nézőpontok mind ilyenek!" és a világról magyarázok és beverem a fejem.
Ím itt a világ közepe, a vége és a szélei. Dobálom ezt is, magammal együtt. Végtére is, mindegy, mennyire rázzuk össze.
Hátradőlök, finom füst illatot érzek és a plafont nézem. Ha az lehullana, nem találna el. Nem találhatna el. Nincs olyan, hogy az eltaláljon.
Elmélet az,
ha elképzelem a plafont.
ha lefekszem a plafon alá.
ha elkezdek hinni a lehullásában.
ha valami kis zenét is képzelek hozzá.
ha ámulva lesem a lehullását és mint télen vagy esőben felfelé tartott fejjel, nyitott szájjal nézem a darabok fejem melletti elsuhanását.
ha az ablakon túl valami más van.
ha felkelek és leporolom magam.
ha az izületeim recsegnek.
ha diadalittas a mosoly.
ha állnak még a falak.
ha újragondolhatom.
ha van egy pont.
a visszatérésé.
Gyakorlat az,
ha nincs pont.
Semmilyen.
Ki kellene egy kis sávot ásnunk a tengerig, hogy ha magányosak lennénk, láthassuk.
Ha megunnánk, világvégkiárusitáson árulnánk magunk.
Nem néznénk az órát, de a nagy keszekuszaságban tudnánk: az a kis megállt mutató nem ferdült el. Forog az, csak nem mozog.
Forog, mert törvényszerű és romantikus.
Nem mozog, mert a ráció kizárhatatlan.
Vadnász!
a romokon és por fejeken.
hajcsomókon
kéz fejeken.
vakolaton
Vakolaton
Vakolaton!
vakokon.
a sajátjainkon.
Ránk reflektált vakokon.
Aztán a porból por lesz, rendeltetés szerűen. Ez nem változik, a nézőpont igen.
Én nem hiszem el ,hogy igazunk lehet. Azt végképp nem, hogy van.
Végveszély az,
ha revolvert szítanak a fejünknek és egy fül-rezzenés egy kattanás.
ha mi szorítunk a sajátunknak.
ha az egész plafon felénk tart.
ha ennek a plafonnak nincsenek tartó falai, sem semmije.
ha senkit nem érdekelnek majd a cipő koppanások.
sem a wc csészébe dobott teafilter.
ha nem tudjuk majd eldönteni, hogy a hajszárító a koponyánk melyik felének ütődik.
ha nem lesz ami megállít.
ha nem lesz ami elindít.
ha majd nem indít meg az individuum és nem vágjuk le a körmeink.
ha magunk napról napra tartjuk fel,
ha a belénk kalapált szögek kiesnek.
Ha elsuhanunk egymás mellett, kacagunk, mámort érzünk és a sarkon túl összeesünk.
2009. december 26., szombat
10. nap - Wavin our banner over the place
Bizony, bizony most jön a nagy durranás! Nem, nem az, hogy a kilenc után tíz jön, bár bizonyára ennek felismerése meg nem nevezett kultúrkörökben igen nagy erény.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.
Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.
Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.
Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.
Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.
Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.
At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.
Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.
Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.
Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.
Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.
Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.
At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.
9. nap - in an another view - stay as you are
Egy nappal a nagy attrakció előtt. Általánosan mindenki nyugodt volt. Már nem igazán wörksoppoltunk, a dolgok 90%-ra készen voltak. Másnap SzimplaStudióban zenefelvétel, előtte még gyakorlás, a dekorosoknak és fotósoknak helység díszítés. A Szimpla régi teázó részében fogják kialakítani, kicsit globalizációs, kicsit univerzumos (most jutott eszembe, énekelhettünk volna Muse-t is, de azt meg alig tudtuk, meg azért fasság lett volna, bevallom. Jó ötletnek tűnik, mindegy.) Festettek bögréket amik majd később fontos szerepet fognak kapni, amolyan jól magyarosan.
Nem térek el a lényegtől, na!
Este kis versenyes, csapatjátékos okosodás volt a szigetről meg egy csomó más dologról.(Nagy náluk a születési arány, meg a hallozási is, lévén tengeri sziget és a tájfun nem haver, így jutottam arra a sunyi következtetésre, hogy amit elvisz a szél, azt gyorsan újratermelik. Nem volt szép tőled tamás, dádá.) Ezek a játékok, már-már szinte országos pacsizásban teltek, de csak azért nem teljesen abban, mert egyikünk sem tartozik a másik országához. Visszautalva az első napi bejegyzésre, lehet hogy a pierekkel is lepacsiztunk volna, de hazaszeretet meg virtus ide meg oda, még sem felejthetjük el az az aprócska kis szépséghibát a közös barátságban amit velünk műveltek 1920 június 4-dik verőfényes (ha az az volt) napján. Mindegy is, vica versa, kaptak némi pénzhamisítást. Nos, itt arra akartam rámutatni, hogy ezeknek a srácoknak közük nincs ehhez a kis efférhoz, így szent lehet a béke. Nameg trécseltünk (személyszerint én főként, nem tudom ki még) a rasszismusról, hogy nem szép dolog. Egyetértettem. Kész.
Vissza az esti mókához. Ajándékokat adtak, örültünk is neki mint majmocska a farkának. Tervezgettük a holnapi napot, elvoltunk. Jelentem, a poszt itt befejezetlen marad, egyrészt mert nem igazán emlékszem,(a lényeges dolgokra igen, de a többit nem tölteném ki snassz zsebszöveggel) annyit még hozzá tennék, hogy volt néhány magam által mestervágásnak nevezhető de valójában nem az húzásom, a mi kis ungaréze társadalmunkat illetően. Külön posztban, ígérem.
A cím meg épp előkészíti a 10.napi és egyben befejező epizódrészt, mindenki nagy örömére, bánatára meg lekakkantására is.
Még mindig tartom és fogom is, hogy ezek a srácok egy új nézőpontot mutattak nekünk (és remélem mi is nekik) ellenkező minőségben. Kitalálható, hogy a miénk volt a rosszabb, de morálisan többletértékkel bíró. Valami ilyesmit gondolhattal:
Van egy ilyen hely is, sokkal hidegebb és sokkal viszontagságosabb mint a sziget. Nem csak az időjárás.
Amit én bizony bizony, szájhúzva kicsit is, de megértek. Mosolygom is, finoman, naná.
Nem térek el a lényegtől, na!
Este kis versenyes, csapatjátékos okosodás volt a szigetről meg egy csomó más dologról.(Nagy náluk a születési arány, meg a hallozási is, lévén tengeri sziget és a tájfun nem haver, így jutottam arra a sunyi következtetésre, hogy amit elvisz a szél, azt gyorsan újratermelik. Nem volt szép tőled tamás, dádá.) Ezek a játékok, már-már szinte országos pacsizásban teltek, de csak azért nem teljesen abban, mert egyikünk sem tartozik a másik országához. Visszautalva az első napi bejegyzésre, lehet hogy a pierekkel is lepacsiztunk volna, de hazaszeretet meg virtus ide meg oda, még sem felejthetjük el az az aprócska kis szépséghibát a közös barátságban amit velünk műveltek 1920 június 4-dik verőfényes (ha az az volt) napján. Mindegy is, vica versa, kaptak némi pénzhamisítást. Nos, itt arra akartam rámutatni, hogy ezeknek a srácoknak közük nincs ehhez a kis efférhoz, így szent lehet a béke. Nameg trécseltünk (személyszerint én főként, nem tudom ki még) a rasszismusról, hogy nem szép dolog. Egyetértettem. Kész.
Vissza az esti mókához. Ajándékokat adtak, örültünk is neki mint majmocska a farkának. Tervezgettük a holnapi napot, elvoltunk. Jelentem, a poszt itt befejezetlen marad, egyrészt mert nem igazán emlékszem,(a lényeges dolgokra igen, de a többit nem tölteném ki snassz zsebszöveggel) annyit még hozzá tennék, hogy volt néhány magam által mestervágásnak nevezhető de valójában nem az húzásom, a mi kis ungaréze társadalmunkat illetően. Külön posztban, ígérem.
A cím meg épp előkészíti a 10.napi és egyben befejező epizódrészt, mindenki nagy örömére, bánatára meg lekakkantására is.
Még mindig tartom és fogom is, hogy ezek a srácok egy új nézőpontot mutattak nekünk (és remélem mi is nekik) ellenkező minőségben. Kitalálható, hogy a miénk volt a rosszabb, de morálisan többletértékkel bíró. Valami ilyesmit gondolhattal:
Van egy ilyen hely is, sokkal hidegebb és sokkal viszontagságosabb mint a sziget. Nem csak az időjárás.
Amit én bizony bizony, szájhúzva kicsit is, de megértek. Mosolygom is, finoman, naná.
2009. december 20., vasárnap
2009. december 12., szombat
Ma esti kisgondolat
Valójában csak maga a Káosz örök, ami egy és oszthatatlan, az igazi Rend. Paradoxon ide vagy oda, így gondolom. A káosz univerzális, mindig fellelhető, sosem eltűnő, örök. Míg a rend viszonylagos és időleges. A káosz ostoba kivetülése az emberekre olyan, mint amikor egy test fej nélkül vergődik ide oda. Jó szó erre a fejetlenség.
Kivetülése az emberekre pedig: a holnaputáni szalagavató. (Jelen helyzetben, ismeretek és tények közt.)
Jóéjt:)
2009. november 24., kedd
2x2négy a csoda
2x2négy a csoda.
Ethernet hub kábel van a derekán. 32-es ram a táskáján. Elnézegetem amikor commodoron Galaxiázik, a konyhában ügyködik, kávét főz, rámmosolyog. Olcsó közhelyek jutnak az eszembe és mindent, mindent elmondok. Még a nem közhelyeket is.
Vigyorog. Imádom, imponál, vagy hogy a francba szokták ezt mondani. Kivisz a tetőre. Gyertyát gyújt a szobában. Bort iszunk.
Megígértem, hát elhozom a kockáim. Piros alapon fekete pöttyök. Ő is betartja az ígéretét. Aztán én is, egy másikat.
Hülye komcsi tervgazdálkodás villan be a terv túlteljesítéséről és vigyorgom.
Dokumentálgatunk. Énekelgetünk, suttyulunk. Jó ez. Szeretem és ő is.
Ad néhány pofont. Persze én provokáltam ki, így abszolút jogos. Alig érzem és újra vigyorgom. Tervezgetünk. Apukámnak felveszem a telefont. Szia apa, épp életem nőjével üldögélek és filmezünk. Te jól vagy? Kicsit megtört a hangja. Nem hallani mindennap ilyet.
Sőt, sosem hallott ilyet. (ami említésre méltó)
Motivál. Tervezgetek. Több bort ittam vele ebben a néhány napban, mint ezt megelőzőleg egy éve. Nem azért mert sokat ittam volna anno.
Hedonista. Azt mondja és én elhiszem neki. Engem is rávesz. Nem ellenkezem, élvezem. Kis villámcsapás. Kis halál. Kis kaján. Nagyon nagyon szeretek vele lenni. Tudja ezt ő, ám ha nem, mostmár igen.
Ha lerágcsálnám magamról ezt a szerelmes bőrt, húst és inakat, összecsukló csontvázam még sok-sok mindent elismerne, a maga kis csontpofa-realitásával.
A fantáziáját, ami a fejecskéjében van, vadságát, szelídségét, egyedüliségét. Számomra egyedüliségét.
Aki meg a fejünket akarja, akassza fel magát. Neki is van ám lángszórója. Nem is akármilyen. Olyan, hogy a jelenlétével (pontosabban már a megérkezéssel, a ténnyel, hogy létezik és eljő) olyan Epic Fail-t képes kreálni, hogy csak elismerően tudok pislogni. Azért a mosoly részemről is ott van ilyenkor.
Vannak helyek. Vízszintesek, függőlegesek, kevésbé egyenletesek. Iroda, mosdó, hall, hálószoba nameg egy olyan aprócska kis tudat, amivel (kicsit old's cool na és blúzos) fityiszt mutathatunk. Kényre kedvre szerint, okosan. No, meglátjuk még.
A hétfőt kitoltuk vasárnap+1 -nek vagy valami ilyesmnek. Reggel szólt a telefon, de senkit sem érdekelt. Neki egyetem minusz, nekem suli. Megérte. Hogy a fenébe ne érte volna meg. Azt írta, nyugodt volt minden. Egyetértek vele, nyugis.
Hagyott aludni. Kedves volt tőle.
Becézgetem. Ő is engem. Nem azért, mert nem szeretem. Ellenkezőleg.
Mára ennyi. Minden jót!
novemberi tamás
Ethernet hub kábel van a derekán. 32-es ram a táskáján. Elnézegetem amikor commodoron Galaxiázik, a konyhában ügyködik, kávét főz, rámmosolyog. Olcsó közhelyek jutnak az eszembe és mindent, mindent elmondok. Még a nem közhelyeket is.
Vigyorog. Imádom, imponál, vagy hogy a francba szokták ezt mondani. Kivisz a tetőre. Gyertyát gyújt a szobában. Bort iszunk.
Megígértem, hát elhozom a kockáim. Piros alapon fekete pöttyök. Ő is betartja az ígéretét. Aztán én is, egy másikat.
Hülye komcsi tervgazdálkodás villan be a terv túlteljesítéséről és vigyorgom.
Dokumentálgatunk. Énekelgetünk, suttyulunk. Jó ez. Szeretem és ő is.
Ad néhány pofont. Persze én provokáltam ki, így abszolút jogos. Alig érzem és újra vigyorgom. Tervezgetünk. Apukámnak felveszem a telefont. Szia apa, épp életem nőjével üldögélek és filmezünk. Te jól vagy? Kicsit megtört a hangja. Nem hallani mindennap ilyet.
Sőt, sosem hallott ilyet. (ami említésre méltó)
Motivál. Tervezgetek. Több bort ittam vele ebben a néhány napban, mint ezt megelőzőleg egy éve. Nem azért mert sokat ittam volna anno.
Hedonista. Azt mondja és én elhiszem neki. Engem is rávesz. Nem ellenkezem, élvezem. Kis villámcsapás. Kis halál. Kis kaján. Nagyon nagyon szeretek vele lenni. Tudja ezt ő, ám ha nem, mostmár igen.
Ha lerágcsálnám magamról ezt a szerelmes bőrt, húst és inakat, összecsukló csontvázam még sok-sok mindent elismerne, a maga kis csontpofa-realitásával.
A fantáziáját, ami a fejecskéjében van, vadságát, szelídségét, egyedüliségét. Számomra egyedüliségét.
Aki meg a fejünket akarja, akassza fel magát. Neki is van ám lángszórója. Nem is akármilyen. Olyan, hogy a jelenlétével (pontosabban már a megérkezéssel, a ténnyel, hogy létezik és eljő) olyan Epic Fail-t képes kreálni, hogy csak elismerően tudok pislogni. Azért a mosoly részemről is ott van ilyenkor.
Vannak helyek. Vízszintesek, függőlegesek, kevésbé egyenletesek. Iroda, mosdó, hall, hálószoba nameg egy olyan aprócska kis tudat, amivel (kicsit old's cool na és blúzos) fityiszt mutathatunk. Kényre kedvre szerint, okosan. No, meglátjuk még.
A hétfőt kitoltuk vasárnap+1 -nek vagy valami ilyesmnek. Reggel szólt a telefon, de senkit sem érdekelt. Neki egyetem minusz, nekem suli. Megérte. Hogy a fenébe ne érte volna meg. Azt írta, nyugodt volt minden. Egyetértek vele, nyugis.
Hagyott aludni. Kedves volt tőle.
Becézgetem. Ő is engem. Nem azért, mert nem szeretem. Ellenkezőleg.
Mára ennyi. Minden jót!
novemberi tamás
2009. november 20., péntek
2009. november 9., hétfő
Édesélet-Minisztérium
Vannak bizonyára opcionális dolgok az életünkben. "Felszedjük, ne szedjük; igyunk még, ne igyunk; elszívjuk, ne szívjuk; bemenjünk órára vagy ne; meg ilyesmi. Ma megint opcionalitásba ütköztem, ami elég mindennapinak mondható. Normál reggel, leszámítva, hamarabb ébredtem mint kellett volna. Koleszes reggeli, reggeli V for Vendetta nézés; már csak a napra való hangolódás végett.
Aztán iskola. Kellemes reggeli idő, örültem is neki. A troli elszervírozta a pici popsim a suliig, bele is vetettem magam a nagy, általános meredésbe. Nem emlékszem mi volt. Ja igen! Figyeltem matekórán (ebben az évben az első ilyen pillanat) de persze nem hagytam el a suttyó-burkoltszexuális-bojkottálós-rebellionista beszólásaim. Aztán törit akartam tanulni (lévén ma doga lett volna, délután meg oktv) de oszt. társaim megkértek szépen, hogy Szancsikával lépjünk le valahova, hogy kevesebben legyenek (oktv-seknek amúgyse kellett volna bajönni, ilyen az én szerencsém) és ne írjanak. Hát hol volt, hol mit nem tenni, leléptünk. Király utca és körút sarok, Rizsanevezetű Kávézó de amúgymeg kocsma.
Dohány és Gin.
Szeretem a dohány illatát. Kicsiben kellemes, nagyban marja a légzőrendszerem. Hangulatot ad.
Apám szerint nem jó. Ő sosem dohányzott. Nekem sem a tüdőmnek kell, vagy a nikotin az agyamnak. Az morál, nem meterializáció.
Történelmi pillanat szerényke életemben, a matekórán figyeltem, nem aludtam, vagy bojkottáltam zavartam teljesen) még itt is befigyelt 1-2 beordítás, beszólás, burkolt szexuális, asszociációs megjegyzés, dehát, azt mondták nekünk egyszer anno, hogy az iskola a második otthonunk.
A harmadik óra felejtős, volt, mert hát a Rizsában tengődtünk, Szancsika teázott, én két szálat fujogattam el, ráérősen. A végén rendeltem 2cl Gint, (nem igazán van a toppon az alkoholbírásom) és mielőtt lehajtottam, arra gondoltam mint kb az 1984-ben Winston bátyő, hogy ez olyan fejadag a Győzelem-Ginből. Ami nem az volt. Csak erős. Szédítőn erős (nem ettem reggel óta, de ez senkit sem érdekel). Arra gondoltam még (mint a '84-ben) hogy lehetnék a tagja az Édesélet - Minisztériumnak ami valójában amolyan Keserűélet - Minisztérium lenne. aki olvasta a könyvet érti, aki nem, olvassa el.
Ruhapróba, aztán oktv (az utolsó három kérdésre késöbb kitérek) aztán este vissza koleszba.
Kedd. Találka Lilácskával, SM's café, kávé és szárazvörös. Kiállítás nézegetés és mosoly. Nem egyszer. Nem szándékozom erről többet írni. kész. Magánszféra.
(talán bőebben késöbb)
Szerda. Színiórán leléptünk beszélgetni a tanárbácsival (na meg inni egy keveset) a Szódába. És tegnap este találtam egy tökjó gitáros, lassúéneklős, melankólikus, andalítós, mosolyogtatós számot a világ egyik legidiótább nevű zenekarától. Live: I walk in the line (esszem ez a pontos cím)
No, minden jót!
Aztán iskola. Kellemes reggeli idő, örültem is neki. A troli elszervírozta a pici popsim a suliig, bele is vetettem magam a nagy, általános meredésbe. Nem emlékszem mi volt. Ja igen! Figyeltem matekórán (ebben az évben az első ilyen pillanat) de persze nem hagytam el a suttyó-burkoltszexuális-bojkottálós-rebellionista beszólásaim. Aztán törit akartam tanulni (lévén ma doga lett volna, délután meg oktv) de oszt. társaim megkértek szépen, hogy Szancsikával lépjünk le valahova, hogy kevesebben legyenek (oktv-seknek amúgyse kellett volna bajönni, ilyen az én szerencsém) és ne írjanak. Hát hol volt, hol mit nem tenni, leléptünk. Király utca és körút sarok, Rizsanevezetű Kávézó de amúgymeg kocsma.
Dohány és Gin.
Szeretem a dohány illatát. Kicsiben kellemes, nagyban marja a légzőrendszerem. Hangulatot ad.
Apám szerint nem jó. Ő sosem dohányzott. Nekem sem a tüdőmnek kell, vagy a nikotin az agyamnak. Az morál, nem meterializáció.
Történelmi pillanat szerényke életemben, a matekórán figyeltem, nem aludtam, vagy bojkottáltam zavartam teljesen) még itt is befigyelt 1-2 beordítás, beszólás, burkolt szexuális, asszociációs megjegyzés, dehát, azt mondták nekünk egyszer anno, hogy az iskola a második otthonunk.
A harmadik óra felejtős, volt, mert hát a Rizsában tengődtünk, Szancsika teázott, én két szálat fujogattam el, ráérősen. A végén rendeltem 2cl Gint, (nem igazán van a toppon az alkoholbírásom) és mielőtt lehajtottam, arra gondoltam mint kb az 1984-ben Winston bátyő, hogy ez olyan fejadag a Győzelem-Ginből. Ami nem az volt. Csak erős. Szédítőn erős (nem ettem reggel óta, de ez senkit sem érdekel). Arra gondoltam még (mint a '84-ben) hogy lehetnék a tagja az Édesélet - Minisztériumnak ami valójában amolyan Keserűélet - Minisztérium lenne. aki olvasta a könyvet érti, aki nem, olvassa el.
Ruhapróba, aztán oktv (az utolsó három kérdésre késöbb kitérek) aztán este vissza koleszba.
Kedd. Találka Lilácskával, SM's café, kávé és szárazvörös. Kiállítás nézegetés és mosoly. Nem egyszer. Nem szándékozom erről többet írni. kész. Magánszféra.
(talán bőebben késöbb)
Szerda. Színiórán leléptünk beszélgetni a tanárbácsival (na meg inni egy keveset) a Szódába. És tegnap este találtam egy tökjó gitáros, lassúéneklős, melankólikus, andalítós, mosolyogtatós számot a világ egyik legidiótább nevű zenekarától. Live: I walk in the line (esszem ez a pontos cím)
No, minden jót!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
