10. nap - Wavin our banner over the place

Bizony, bizony most jön a nagy durranás! Nem, nem az, hogy a kilenc után tíz jön, bár bizonyára ennek felismerése meg nem nevezett kultúrkörökben igen nagy erény.
Még mindig nem lövöm le az előző bejegyzésekben késleltetett magyarázatokat, majd csak a végén, hogy sikerüljön kerek egészre a kis történetünket, ami nem épp mesekönyvbe illő; ezért írom ide.
Vagy összejön, vagy nem. Végtére is csak egy farkincáját lóbáló majmocska vagyok, ami örül, ha néha meg tudja csapkodni valaki fültövét.

Na, kezdem is. Már kora délelőtt a szimplába toltuk a pici popsink, vigyorokkal meg a kellő lendülettel a naphoz. Ha jól tudom az a vendéglátóipari egység 12-kor nyit, na mi akkora ászok voltunk, hogy 10-kor kinyitották. Vagy ha 2-kor nyit, akkor 12-kor nyitották ki, de ez valószínűtlenebb. A zöld részen (aki ismeri a helyet az tudja hol van, aki nem annak itt a definíció: emelet, a kislépcső után balra, balra, be. Kb zöld az egész rész, növényekkel meg ilyenekkel. Ezért is hívják zöld résznek. Majdnem szemben a menzával.) Ott énekelgettünk még, ötleteltünk előtte kicsit, a végeredményt meg majd felpakolom muzikvideósszlájdsóval tyúbra. Volt szernecsém, háh, kis dicsőség, többször elénekelni és megtanítani a srácoknak és lányoknak(fr) a Csitári hegyek alatt cimű népszerzeményt amit ahogy én vettem le 70%-ra nagyon jól tudtak. Azért 70%,mert a büdöséletbe a helyes kiejtést nem tudnám megtanítani nekik, a pontos dallamot sem, és néhány helyen máshogyan hajlítottak, de ehhez persze én nem értek.
Egy kicsit plusszos kibaszás is volt ez, mert mi magyar húdenagyonmájer ifjak keveset konyítunk a zenéhez. Jó tucctucc meg fejrázás a metálra meg pattogás, pogozás, ugrabugra a kövön hogy hipp-hopp meg a többi. Az francia srácok meg hát, tudtak. A csitári dallamát 3-4 próba után simán elfurulyálták, meg tudnak játszani dobon, csörgődobon, gitáron már aki és éneklés dolgában gyakorlottabbak is. Jelentem alássan ének dolgában nem vertem a földet, köszönhető a sulis énekóráknak vagy valami ilyesmi. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az iskola a jó, a kórusóra volt több esetben az. Félre ne értsük már.:)
Így vált lehetségessé a gyors dallam és szövegtanulás, nameg a hangszer használat. (Szintén kitérek erre még, a külön zenés posztban.)
Ebédig még próba, próba, próba, a dalok 5/6-odát felvettük a stúdióban. Virítottam kalapban, a stúdiós srác meg is kérdezte ebédnél, hogy nem-e ismerhet valahonnan, mert ismerős vagyok. Hát mondtam köszi, ő is ismerős (komolyan, de nagyon úgy érzem, csak mert elég ritka karakterfigura. már mint az ő karaktere a ritka) felhoztam 1-2 Art Macabre-s performanszot, gödörben meg fringe-n de nem. Mostanában nem is igazán feszítenék ezzel a ranggal, de azzal hogy ismerem a tagokat, azzal igen.:) Ebédke után teli pocakkal igazán cukkermukker volt énekelni (aki tudja milyen az tudja, aki nem annak elmondom: nem könnyű, ki hitte volna. légzés ide, légzés pociba meg tüdőbe a poci jobb meg hazsnálhatóbb de ha kajcsi van benne az gáz.) Összejött a nirvana is, kicsit cover de jó lett. Ilyenben úgysem hallottam még. Főleg ilyen erős francia akcentussal.
Délután nyugis vegetálás, képkészítés, elrambóskodtam szolídan a szimplában, mármint kultúrrambóként. Dekor kész, képek kész, már csak énekelnünk kell majd a megnyitón.
Azér a sunyesz gyomorgörcs lájtosan befigyelt úgy az indulásnál, gondolom nem voltam egyedül. Ismerősök szülűk és hasonló állatfajok. Gáz poén, de azért használható ez is. Kis bréjnsztormint még az egész előtt, kis csapatépítés, ki mit tanult. A megnyitón éneklés, nem volt olyan jó mint a stúdióban, de tetszett mindenkinek. Aztán a szimpla közepén táncikálás, popsirázás (nekem az előző este figyelt be kicsit,kicsit). Egyik szimplás pultoscsaj is beszállt, néhány csapattag ismerőse is, de ők nagyon nagyon kevesen voltak. Vivi faterja is rázott kicsit, pislogtam is, nameg ha lett volna rajtam kalap, megemelem. Megjegyezném hogy a már betévedt alternatív-kortárs-mindenképpász-értelmiség nézett ránk, mindent-nem-értő arccal, meg azok is, akik bejöttek, független politikai, nemi identitásukra és zenei ízlésükre. Megjegyzem a két dobot nehéz is lett volna nem észrevenni és a csoportosulást sem ott középen. A francia srácok elvitték az egészet a vállukon, tradis tánc-harccal, sima tánccal, Sagával (ez ilyen helyi csipőrázós tánc egy kis limbós beütéssel néha-néha). Kb 7:30 pm-kor le is léptünk. Folytattunk a privát bulit a kazinczy utcában. A srácok (fr) természetesen (mit is várhatnánk) kis magánszámot kanyarítottak, megint kamillázhattunk. A végén és közben is közös éneklés, egymás karba borulás, újra sírás mint a 9.nap estején amit elfelejtettem leírni, mert azt hittem a 10.napon volt, de valójában nem. Aznap volt az ajándékozás után kis-zenés parti, Saga tanulás, kis meditáció Vandával (Zóra, Vanda és Péter aka Pirula voltak a magyar fejei a dolognak, kalaplengetés nekik minduntalan. Nem tömjénezés, összerakták. Faszán.) A meditáció végén karba borulás, sírás, sajnálás,hogy vége van. Kissrácok és kislányok még ők. Tőlünk is sokan. (19 azt hiszem én voltam egyedül a diákoknál, nagyrészük 16-17 körüli) Levélírás egymásnak, Sweet J becenevű alacsony, jóarc srác egy levélben megköszönte a türelmem, a tanítgatásaim és a poénjaim. A végére ezt írta: stay as you are. Köszöntem.

Megköszöntem a vezetőjüknek a már említett új nézőpontot, és hálám és örömöm fejeztem ki. Őszintén. Jó volt. Sokat tanultunk. Nincs kétség.

Szóval 10.nap estéjén sírás megint. Sweet J-nek azt mondtam, 'Somebody cryin' inside' Lepacsiztunk, ölelkezés, sok szerencse meg minden jó kívánása. Nem sírtunk mint az igazi férfia. A tv-nekem ezt mondta. Nem mintha hallgatnék rá. Csupán nem kell a gyorsanmúló erőszipoly letargia. Nem a világ vége jött el. Max úgy érezték néhányan.

Aznap este úgy gondoltam, kell csinálni valami nem megszokottat. Jó stílusosan. Megint kitérnék, a hajón avanzsáltam kicsit mássá, asszociatívabbá és vizuálisabbá és elhatárolódotabbá a nagy egyésszel szemben. Ennek is köszönhetőek a kis sunyi,ilyenolyan, néha érthető néha nem gerilla akcióim, meg a többi. Nameg köszönhető a manócskának is, a szerencsének és a 'jó időnek'. Na a végére kellett egy közhely is, így teljes.:P
Attila szobatársammal és Arnold (előbbi kisebb,utóbbi nagyobb darab) törölközőt tekertünk a derekunk köré, Attila és én nyakkendővel is feldobtuk és a magyar srácokkal és 1-2 lánnyal és a francia kirendeltséggel üvöltve körberohantuk kívülről a hajót. Felvétel is lett róla, de abban a kurvasötétben semmi sem látszik. Aztán pózoltunk egymással. Képek majd jönnek.
Késővan, kis esti beszélgetés a vezetőkkel, aztán csicsika. Éjjeli telefon csörgés, ébresztő, ruha felkapás, franciákat kikísérés a hajó elé. Busszal léptek le. Pedig elvileg repülni fognak nemközvetlen járattal párizsba, aztán a szigetre. Ki érti ezt...
Pacsi, puszi, keep in touch.

Bevallom, geciség volt kicsit ezt Szemfényvesztő Szanatóriumnak hívni. Ez nem volt az. Maga a művelet ugyan igen. Egy kicsit kísérleti nyuszik voltunk, az uniónak számadatok. Úgy érzem, valahol itt válik szét az írott adat és a reális valóság.
Az uniónak ez pénz, statisztika, meg egy csomó-csomó szám. Ezeknek a srácoknak és lányoknak élmény, ismeret. Ami az én értelmezésemben több mint költség és adat meg szám.
De én primitív vadkonzervatív barom vagyok.


At the end: sikerült a burkolt és a nyílt cél is. A nyíltat Vandáék tudják, a burkoltat én kreáltam. Wavin our banner over the place! Pozitív tükörkép tartása a savanyú európaiaknak. Hogy mire is képesek az emberek együtt. Had éljek egy JA idézettel: ez a mi munkánk; és nem is kevés.